Én is szerepelhettem halállistákon

- Melyik autópálya, melyik kisváros?

– A játszótér hazai településé, az autópályás sztori pedig román. Igaz történetek szerepelnek a könyvben, az életből dolgoztam. De a konkrét helyek, nevek nem fontosak. A politika logikájáról, az ország állapotáról akartam beszélni. Nem arról, hogy pfuj, 2010 óta milyen rossz minőségű kormányzás van, hanem általánosabb, kulturális kérdésekről is. Örülnék, ha az, aki ezt a könyvet húsz év múlva leemeli a polcról, élvezné, mert jó minőségűnek találja, és érti, miről szól.

– A tárcákban felbukkannak politikusok, a holdudvar figurái, tanácsadók. Vártam, mit ír a politológusokról. Aztán jött a Képlet. Nem rejti véka alá, hogy ebben Török Gáborról van szó. Egyik Facebook-os bejegyzésében azt írja: „Mennek itt együttesen tüntetni a nácik ellen a demokraták, ahelyett hogy meghívnák Gyöngyösit a közgazdasági egyetem Tárcatükör sorozatába, ahol elmondhatná pártja álláspontját listázási és vagonírozási kérdésekben, szakértő moderátor mosolygós hallgatása közepette.” Aztán az említett tárcát ajánlotta a figyelmébe, amelyben a főhős „társadalommérnök”, „ünnepelt sztár”, aki mindenféle felkérésnek eleget tesz, mígnem a radikálisok hívják, „kellene egy képlet a kampányra”.

– Nincs személyes problémám Török Gáborral, tartalmi kérdésekben nem értek egyet vele. A Képlet főszereplője egyébként sem rossz karakter, nincs benne gonoszság. Ez a tárca pedig, mint majdnem az összes többi, egyszerre három-négy élő személy jellegzetességeiből állt össze: Töröknek nincs három gyermeke, és amit a lányokról írtam, azt sem az ő példájából merítettem. Írásaimban senki nem ördögtől való, csupán egy struktúra része, egy életpálya megélője.

– Ez önfelmentés.

– Élesen reagáltam a Közgázon történtekre, nem fojtottam el a csalódottságomat. De a könyvem szereplői egy másik világban mozognak. Ebben az író megértéssel szemléli őket, megpróbálja az eseményeket az ő szempontjukból magyarázni.

– Megértő a szlovák parlamenti képviselővel is, aki a magyar országgyűlésben elmondott tiszaeszlározó felszólalást honosítja: zsidók helyett magyarokról beszél.

– Hannah Arendt Eichmann-esszéje és Kertész Sorstalansága is a gonosz banalitásáról beszél, arról, hogy hétköznapi emberek idézik elő a gonoszságot. A szélsőjobboldali rendszereket is „mezei” választók építették fel „mezei” képviselőkkel, így lettek felelősek sokmilliónyi ember haláláért. Szlovák képviselőm is ilyen. Kedvelhető, szereti a családját, nagy szónoklata előtt izgul, segít a helyieknek. Nem hiszem, hogy holnap bárkit is vagonírozni fognak, de oda kell figyelni a beszédekre, mert a politika folyamatosan változik. Ma van egy 855 ezres támogatottságú náci pártunk, holott egy választással korábban csak 119 ezer szavazatot kaptak. Ha meg akarjuk érteni a körülöttünk lévő világot, meg kell értenünk a szereplőket. S ebben persze ott van a hétköznapi ember esendősége, korrumpálhatósága is. Az, hogy nem kérünk számlát, rokkant-parkolóhelyre állunk és legyintünk a nagyobb botrányokra is. Azt szeretném az olvasóimnak elmesélni, hogy a politikusoknak, akiket a tévében látunk, nincs három fülük meg tizennyolc ujjuk. Nem ufók. Ugyanolyan emberek, mint mi.

– MDF-es kampányfőnökségére visszagondolva a könyv ajánlójában azt írja: jóindulatú bolond volt. Ha ezeket a játszmákat jobban ismeri, sikeresebb stratéga lehetett volna?

– Ebben a kampányban nem volt értékvita, „igazságszolgáltatási” eszközökkel, semmilyen lábon meg nem álló meggyanúsításokkal végezték ki a politikai ellenfeleket. Nem lehet olyan párt mellett kampányolni, amelynek vezetőiről a nyilvánosságban egyetlen kérdés van: mikor kerülnek börtönbe? Azt hiszem, értek az üzleti és a politikai kampányhoz, nagyon sok siker van mögöttem, de e gyanúsítás mint kampányeszköz szokatlan volt.

– Ma már legitim eszköz. Sokan akarják kibekkelni ezt az időszakot, egy évre ön is eltűnt.

– 2010-ben tudtam, hogy egykori kampányfőnökként másnap nem jöhetek vissza elemezni. És idő kellett ahhoz, hogy megértsem a kétharmados Fideszt. 1998-ban kifejezetten tetszettek az első lépéseik. Fél, egy évet mindenki megérdemel a választóktól, a kritikus értelmiségtől. Amikor körvonalazódott, hogy mit tesznek, írnom, jeleznem kellett ahhoz, hogy a tükörbe tudjak nézni.

– Hallgatásában nem volt védekezés?

– Ezzel kapcsolatban ajánlom A lista című tárcámat, segít megérteni a listázások folyamatát. Én is kaptam figyelmeztetéseket, hogy kinek, milyen halállistáján lehetek rajta, de ez sosem bizonyosodott be. Nem érzem, hogy üldöznek.

– A Magyar Nemzet kóstolgatta a Political Capital megbízásai miatt.

– Sikerült is megmutatniuk, hogy öt év alatt annyi megrendelést kapott az egész cégcsoport, mint amennyinek a tízszeresét egyetlen aláírással a Nézőpont meg a Századvég. Értem, hogy mindez azért zajlik, mert az ellenzék elkezdte firtatni a Századvég megrendeléseit. És azt is pontosan tudom, hogy a kormányszóvivő úr, egykori kollégám, aki a Századvég korábbi vezetője, és lelkileg nyilván nem szakadt el korábbi cégétől, elég aktív volt a válaszcsapás kitalálásában, az újságírók mozgósításában.

– Dühös?

– Amikor látom, hogy milyen minőségű emberek sorvasztják el az országot pusztán azért, mert kontroll nélküli hatalmat kaptak a kezükbe, akkor igen, dühös vagyok. Ne értse félre, ez nem oldalfüggő: ahol nincsen parlamenti ellenállásra lehetőség, ott a győztesek többnyire belebolondulnak a hatalomba.

– Miért a pálya széléről osztogat tanácsokat? Nem száll be? Bokrosról amúgy is beszélik, hogy pártot alapít.

– Jól vagyok a bőrömben, sokat szerepelhetek, elmondhatom a véleményemet. Nekem ez most bőven elég. Nagyon tisztelem Bokrost, és örülnék, ha a belpolitikában jelen lenne. Az ellenzéki erők együttműködéséért akkor teheti ő a legtöbbet, ha ott ül az asztalnál, amikor megállapodnak a közös indulásról. Amúgy Bajnai Gordon a most hangoztatott normális Magyarország gondolatát tőlünk vette. A 2004-es EP-választáson a PC javasolta ezt a programot az MDF-nek. De nincs harag, jól érzik, hogy a normalitással lehet szavazót szerezni. Kérdés, elég-e leváltani a kormányt, és normális politikát csinálni, vagy el is kell számoltatni. Bajnai a békésebb irányt hangsúlyozza, Mesterházy támadóbb.

– Nem jósol fényes jövőt egy Bokros-pártnak, holott nincs értékelvű konzervatív párt. Nem is kellene?

– Dehogynem. Nincs szabadságpárti erő a parlamentben, olyan, amely elmondaná: nem az állam, hanem a kapitalizmus az egyetlen esély arra, hogy erős gazdaságunk legyen, így jól éljünk. Ha lesz olyan erő, amely a szabadságot hirdeti, biztosan kinyilvánítom a szimpátiámat. De csak akkor, ha a szabadságszeretet nem taktikai okokból, hanem ösztönből jön. Amúgy megeshet, hogy később szégyenkezni kell azért, mert őket támogattam.