Emmi: Nem koronavírustól beteg a Ferihegyre lázasan leszállt kínai pilóta

2020. január 29., 12:48

Szerző:

Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit tegnap este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről szállítottak be a László kórházba, ahol – a szigorú protokollnak megfelelően – azonnal elkülönítették őt. A pilóta állapotáról friss közleményében az erőforrási minisztérium (Emmi) számolt be.

Repülőgépet fertőtlenítenek a koronavírus okozta járvány elleni óvintézkedésként
Fotó: Rungrodzs Jongrit

Mint a 168 Óra is beszámolt róla, a Shanghai Airlines kedden 19:37-kor landoló járatának pilótáját mentő vitte el, a pilóta lázas, eszméletlen állapotban volt, bár a Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztálya is hangsúlyozta, semmi jel nem utalt koronavírusra. Az elsőtisztet a láz miatt további megfigyelésre az Országos mentőszolgálat a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültség szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette. Mivel nem merült fel a fertőzés gyanúja, az utasok speciális intézkedés nélkül hagyhatták el a repülőgépet.

 

Az Emmi mindezt megerősítve arról írt, hogy

a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, ettől függetlenül megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László kórházba. Ma reggelre már láztalan és panaszmentes lett.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.