Elvehetik a cafetériát az iskolai dolgozóktól
A változtatás éppen az olyan alacsony keresetük miatt kiszolgáltatottabb dolgozókat érinti, mint amilyenek a takarítók, a portások, a gondnokok vagy a karbantartók – írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint már volt olyan budapesti tankerület, ahol bejelentették: a dolgozók nem számíthatnak cafetériára a jövőben. Az egyik érintett iskolában például a takarítók nettó nyolcvanezer forintot kerestek, ami mellé jól jött a havi nyolcezer forint értékű Erzsébet-utalvány. Utóbbitól viszont januártól, tehát a működtetői feladatok állami kézbe kerülésétől kénytelenek lesznek megválni.
A Kliknél közölték, az üzemeltetés átadás-átvételről szóló megállapodásokat a tankerületi központok helyi szinten kötik meg az önkormányzatokkal december 15-ig, az egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak. Miután a tankerületi központok önállóan gazdálkodó költségvetési szervek lesznek, ennek következtében a munkavállalóknak nyújtott juttatásokról ők maguk dönthetnek költségvetésük függvényében, ezért helyszínenként más és más szerződések jönnek létre.
A Klik szerint így a megállapodások véglegesítéséig nem lehet meghatározni a jövőbeni átlagfizetések, illetve egyéb béren kívüli juttatások pontos összegét.