Elpazaroltak

Elpazaroltak bennünket? – kérdezett vissza a kerekes székbe szorult dadogós ezermester (aki épp a „haza” szónál kezdett el dadogni), miután felgyújtotta a Slemil Emlékházat. A baj régen kezdődött, még a nagy háború előtt, amikor épp a kutya Szerbiát akarták megleckéztetni a magyar bakák. Ekkor kezdődik a soknevű Slemil János, Johann Schlemihl, Jovan Slemilnek és unokájának, Ferenc (Franz)Franjónak a története Újvidéken, amelyen átvonulnak innen oda, onnan ide a hadak: osztrák magyarok, szerbek, megint magyarok, jugoszlávok, várták az amerikaiakat is, hiába, pedig egyre új s újabb himnuszokat kellett megtanulni a lakosságnak, új s újabb (régibb) címereket kovácsolni kapura, kerítésre. Slemil nagypapáról azt mondták: Bécs bérence, „Horthy bohóca, a komcsik komédiása” volt, akit – nem csodálható – háborús bűnösként kivégeztek 1945-ben, illetve antifasiszta érdemrenddel tüntettek ki 1969-ben. És nem posztumusz! Egyáltalán nem.

Ne hőköljenek meg az ellenmondástól: erről szól a könyv. A görbe időről és a helyéről kiugrott térről, ahol bármi megtörténhet, pedig szereplőink folyton alkalmazkodtak. Bajaik is nagyrészt ebből származtak. Ez az a kor, amikor gyorsan változnak, kopnak az ideálok: hiába várják a hazafiak Bethlen grófot, aki „majd visszacsatol bennünket”. A kerék gyorsan forog: Ferenc Jóskát a kólózó szerb király, a vitézkedő nagybányait a teniszező Tito elvtárs váltja, az emberszerető Sztálin elvtársat a hazudós Sztálin elvtárs.

Az újvidéki (Novi Sad-i) neuschatzi városregénynek (Neoplanta, avagy az Ígéret Földje) régi/új fejezeteit olvashatjuk, ugyanolyan élvezettel, mint korábban: anekdotikusan bontakoznak ki a rezignált iróniával mesélt tragédiák.

(Végel László: Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja. Noran Libro.)

Erdélyi S. Gábor

A szerzővel készült interjúnk lapunk 27. oldalán olvasható.