Előzetesben a kórházban gyilkoló férfi
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki kedden este megölte betegtársát Budapesten, a Nyírő Gyula Kórházban. A gyanúsítottat az Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetbe (IMEI) szállítják, ott tölti le ugyanis a kiszabott 30 napot. Úgy tudni, a fiatal nem először támadt rá valakire: a két ünnep között egyik rokonára rontott rá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint este jelentették a kórházból, hogy bűncselekmény történt, megöltek egy idős beteget az egyik szobában. A tanúk meghallgatása és a helyszíni szemle után a gyanú egy 20 éves fiatalemberre terelődött, akit az áldozattal egy szobában kezeltek. Előzeteséről szerdán döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság, eszerint 30 napra elrendelték a kényszerintézkedést. A gyanúsítottat az Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetbe (IMEI) szállítják, ott tölte le ugyanis a kiszabott 30 napot. A bíróság indoklása szerint fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye - tájékoztatott Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A Független Hírügynökség értesülései szerint a férfi drog és alkoholfüggő, pszichiátriai kezelés alatt állt. Úgy tudni, a két ünnep között rátámadt az egyik rokonára, emiatt eljárás is indult ellene. Ezután került a Nyírő Gyula Kórház zárt osztályára, ahol később végzett szobatársával.