Operatív Törzs: a magánlaborok tesztjeit nem számolják a hivatalos mérések közé, a boltban ne fogdossuk végig az árukat

2020. március 30., 10:59

Szerző:

Az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóját Halmosi Zsolt, a kórházparancsnokok vezetője azzal kezdte, hogy orvosszakmai kérdésekben nem tehetnek állásfoglalást az egészségügyi intézményekbe kiküldött parancsnokok. Ugyanakkor kötelességük biztosítani, hogy a gyógyításhoz szükséges egészségügyi eszközök rendelkezésre álljanak. Ha hiány van, azt jelezni kell az országos parancsnok felé. Fontos feladataik közé tartozik a járványügyi szabályok betartása. Együttműködésre kötelesek az egészségügyi intézmények vezetői,  vagyonbiztonsági és járványügyi szabályok esetében a kórházparancsnokkal.  

Müller Cecília országos tisztifőorvos ismertette a reggeli adatokat – 447 új fertőzött van, 34-en meggyógyultak, és újabb két halálos áldozata van a járványnak –, majd elmondta, nem sikerült külön gócpontokat beazonosítani, amelyek egy adott földrajzi területhez köthetők.

A kijárási korlátozás szerinte beváltotta a hozzáfűzött reményeket,

lassítja a járványt. Ismét hangsúlyozta a másfél méteres távolság megtartását.

 

Ismét több tanáccsal szolgált a tisztifőorvos a hétköznapi élethez.

Készítsünk bevásárlólistát, így nem fogunk bolyongani az üzletben, ne fogdossuk végig az árukat, és győződjünk meg arról, hogy azok nem koszosak, mondta.

Bár néhány napja még azt mondta, nem szükséges megtisztítani a boltban vásárolt árut, mikor hazavisszük, most kijelentette, azért olyat válasszunk, ami láthatóan nem szennyezett (hogy a vírust hogy vennénk észre a csomagoláson, azt persze nem tudni – a szerk.)

Felhívta arra a figyelmet, hogy a gyorstesztek adott esetben hamis biztonságérzetet adnak. Nincs olyan teszt, ami a járványt meggátolja, vagy megállítja, jelentette ki újra Müller Cecília, ezért kérte, ha valaki tüneteket észlel magán, a háziorvosát keresse fel. Kéri azt, hogy az otthon maradt idősekkel tartsuk a kapcsolatot, hívjuk fel őket telefonon, ezzel is oldjuk a kialakult feszültséget. Müller Cecília

egyetért azzal a kijelentéssel, ami szerint a járványgörbét sikerült ellaposítani, vagyis a vírus terjedését lelassítani. 

Az is kiderült, hogy van gyermek és van fiatalkorú is a 447 beteg között.

Sikerült megtudnunk azt is, beleszámítják-e a magánlaborok tesztjeit a hivatalos eredményekbe – ezt a 168 Óra a múlt héten többször is megkérdezte az Operatív Törzstől, hiába, mert ezek a kérdések, lapunk kérdései egyszer sem kerültek sorra. Most a kormánybarát Magyar Nemzetnek ugyanerre a kérdésére mégis elárulták, hogy

ezeket a vizsgálatokat nem számolják bele.

Végül egy héttel később, nem a 168 Óra kérdésére, de olvasóinknak is sikerült végre választ kapni erre az egyszerű kérdésre. (Élünk a gyanúperrel, hogy a Magyar Nemzetnek a kérdései jóval hamarabb sorra kerültek ebben az esetben.)

 



Müller Cecília elmondta, iránymutatást adtak a kórházak számára, mi számít életmentő beavatkozásoknak. Ha valaki úgy véli, hogy az ellátás sérelmes, akkor az intézmény vezetőjéhez, vagy betegjogi képviselőjéhez lehet fordulni.  

Kiss Róbert az Operatív Törzs képviseletében elmondta, sokan örülnek az utcákon tapasztalt rendőri jelenlétnek, de van, aki ellen a rendőröknek már intézkednie kellett. Ezek túlnyomó többsége figyelmeztetéssel zárult, kis hányadukkal szemben kellett helyszíni bírságot kiszabni, de szabálysértési feljelentést is tettek már. 
Kérdésre válaszolva elmondta, nincsen szükség más jellegű időkorlátra vagy a jelenlegi kijárási korlátozást módosítani.