Elmondta a vadász, miért lőtte ki a vaddisznókat a János kórháznál

Megszólalt az állatorvos, aki kilőtte a vaddisznókat a Szent János Kórház közelében: a vaddisznók nagyon rossz állapotban voltak, valószínűleg amúgy is elpusztultak volna. 

2022. június 7., 08:03

Szerző:

Nemrég egy egész vaddisznócsaládot lőttek ki a Szent János Kórház közelében, a rendőrség eljárást indított az ügyben. L. Pál állatorvos, vadgazdálkodási szakember, aki kilőtte a lakott területre tévedt állatokat, elmondta, lehet, hogy az állatok sertéspestis-hordozók voltak, amit komolyan kell venni –írta a Magyar Nemzet. 

Ráadásul potenciális sertéspestis-hordozók voltak, amit komolyan kell venni. Egy elharapódzó járvány ugyanis romba tudná dönteni egy ország sertéságazatát – mondta L. Pál állatorvos, vadgazdálkodási szakember, aki korábban nem nyilatkozott ilyen készségesen a sajtónak. A vadász szerint éppen ezért se a kábítólövedéknek, se az elszállításnak nem lett volna értelme. Elmondása szerint a kilövéskor senki nem volt veszélyben, mivel kis kaliberű fegyvert használt és a lövés irányát is jól számította ki.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, ha a villamost nem pont ott állítják meg mellettük, akkor valószínűleg az utasok se vették volna észre, mi történik az árokban. Viszont megérti azt is, hogy sokakat érzékenyen érintett ez az esemény, de a lehetséges károk, amelyeket egy, a városban elszaporodó és a csúcsforgalomban rohangáló vad tud okozni, sokkal súlyosabbak, főleg ha afrikai sertéspestissel fertőzött példányokról van szó.

Az állatorvos az ügyben induló hatósági vizsgálatot helyesli, mivel fontosnak tartja, hogy a hatóságok szorosan ellenőrizzék az ilyen kiemelt szakértelmet igénylő tevékenységeket. Elmondása szerint ő teljesen nyugodt, hiszen a szakma és a jogszabályok feltételeinek megfelelően cselekedett – írta az Index.

 

(Kiemelt kép: FRANK MAY / picture alliance / dpa Picture-Alliance via AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.