Elmarad a Gyurcsány-Vona vita

Eljön a vita ideje, de azt a kormány vezetője és az ellenzék vezetője között kell majd lefolytatni – reagált Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a volt Jobbik-elnök Vona Gábor felkérésére, aki a héten vitára hívta Gyurcsány Ferenc pártelnököt.

2023. december 16., 14:38

Szerző:

Vona, aki most a Második Reformkor nevű új párt elnöke szerint a vitát indokolttá teszi, hogy ő és Gyurcsány az a két pártelnök ma Magyarországon, akik a legkevesebb dologban értenek egyet. Szerinte Gyurcsánnyal közel húsz éve kerülgetik egymást.

A DK álláspontja szerint az a kérdés, hogy ennek a kormánynak az irányításával tovább folyik-e az ország tönkretétele. Ezért ha valamiről, akkor csak erről érdemes vitatkozni – idézi a telex.hu.

„Ha Vona Gábor pártja a jelenlegi kormányt támogatja, akkor nem érdemes vele vitázni, hiszen ez esetben Orbán Viktor az igazi vitapartner. Ha a 2RK az Orbán-kormány leváltásáért dolgozik, akkor el kell hárítsuk a kezdeményezést, ahogy eddig se folytattunk nyilvános vitát az ellenzék egyetlen szereplőjével sem. ​​Aki meg esetleg középen szeretne lenni, az a jelenlegi helyzetben végeredményben a kormánnyal van” – fogalmazott a párt weboldalán a szóvivő.

(Kiemelt kép forrása: Vona Gábor Facebook-oldala)