Kövér Lászlóé az utolsó szó

Elkezdődött a helyezkedés a parlamenti pozíciókért. 

2022. május 1., 10:19

Szerző:

Elküldték igényeiket a parlamenti tisztségek kapcsán az ellenzéki pártok Kövér Lászlónak. Az összefogás pártjai 4 bizottsági elnöki posztot szeretnének, míg a Mi Hazánk két bizottságot vezetne. A Momentum egyetlen tisztséget sem igényelt. A kormánypártok már korábban jelezték: összesen 5 bizottságot vezethetnek az  ellenzéki pártok. 

Az előző ciklusban az ellenzék összesen 5 parlamenti bizottságot vezethetett,  és ez a hétfőn kezdődő országgyűlésben is így lesz. Ugyanakkor az idei választás után a Mi Hazánknak is járhat elnöki tisztség. Ami azt jelenti, hogy a következő ciklusban kevesebb vezetői poszttal számolhatnak a választáson együtt induló összefogás pártjai.

A Népszava úgy tudja, hogy a szocialista Vajda Zoltánt jelölik a költségvetési bizottság élére, a fenntartható fejlődés bizottságát az LMP-s Keresztes László Lóránt vezetné, Varju László ezúttal a népjóléti bizottság elnöke kíván lenni. A Nemzetbiztonsági bizottság első embere pedig a jobbikos Sas Zoltán lenne. Azonban a nemzetbiztonsági bizottság élére nem csak az összefogás pályázik, hanem a Mi Hazánk is.

(Kiemelt kép: Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 16-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.