Meghalt Párkai István

Életének 95. évében elhunyt Párkai István, Kossuth- és Liszt-díjas kóruskarnagy, a nemzet művésze, a Zeneakadémia karmester és karvezető tanszékének egykori tanszékvezető tanára.

2023. március 18., 08:02

Szerző:

Párkai István 1928-ban született Budapesten. Zeneakadémiai tanulmányait zongora szakon kezdte Ambrózy Bélánál 1938-ban, ezt a II. világháború után, 1953-ban tudta befejezni. Eközben 1950-től 1955-ig a karmesterképzőn is tanult Somogyi László osztályában.

1953-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés tanszakán volt tanársegéd, később adjunktus, docens, majd egyetemi tanár, 1981-től 1994-ig a középiskolai énektanár- és karvezetőképző szak tanszékvezetője, nyugdíjba vonulása után professor emeritus. Oktatott emellett a Népművelési Intézet (későbbi nevén Magyar Művelődési Intézet) által szervezett karnagyi tanfolyamokon, valamint hazai és külföldi mesterkurzusokon.

1963-ban alapította meg a Liszt Ferenc Kamarakórust, amelynek harminc évig vezető karnagya volt. Az énekkarral számos európai országban és az Egyesült Államokban is fellépett, díjat nyert velük Spittalban, Arezzóban, Middlesbrough-ban és a BBC kórusversenyén.

Nagy érdeme volt abban, hogy a kórusok repertoárja új magyar művekkel, köztük a mindenkori legfiatalabb zeneszerzők alkotásaival, ugyanakkor kortárs külföldi komponisták darabjaival gazdagodhatott. A hatvanas években amatőr kórusok és zenekarok élén is jelentős előadások fűződtek a nevéhez, többek közt Purcell Dido és Aeneas és Gluck Alkesztisz című operájának hangversenyszerű előadása. Később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kórusának vezetőjeként szólaltatta meg együttesével Liszt, Kodály és más szerzők nagyszabású kórusműveit.

Párkai Istvánnak több mint fél tucat lemeze jelent meg a Hungaroton gondozásában, továbbá A kórusvezénylés alapjai címmel tankönyvet jelentetett meg. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Munkássága elismeréseként 1978-ban Liszt-díjat, 1995-ben és 1997-ben Artisjus-díjat, szintén 1997-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2004-ben KÓTA-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat vehetett át. 1998-ben megkapta a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét, 2001-ben érdemes művész címmel tüntették ki.

(Fotó: Czimbal Gyula/MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.