Elhunyt Menczer Gusztáv

Elhunyt Menczer Gusztáv, a Kárpótlás Társadalmi Kollégiumának elnöke - közölte a Fidesz hétfőn.

2011. november 1., 08:45

Menczer Gusztáv, "a Gulágot megjárt milliók egyik túlélője", életének 91. évében, súlyos betegség következtében elhunyt" - tudatta közleményben a kormányzópárt. Menczer Gusztáv a Kárpótlás Társadalmi Kollégiumának elnökeként rendkívül sokat tett a holokauszt idején üldözöttek egyéni kárpótlásának megvalósítása érdekében; a politikai üldözöttekért végzett áldozatos tevékenységért 2011. június 29-én Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést kapott. "A Fidesz őszinte részvétét fejezi ki Menczer Gusztáv hozzátartozóinak. Osztozunk a család - köztük képviselőtársunk, Menczer Erzsébet - fájdalmában, és sok erőt kívánunk a gyász elviseléséhez" - olvasható a párt közleményében.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.