Elhalasztják Novák Katalin kárpátaljai látogatását

Novák Katalin köztársasági elnök e hétre tervezett kárpátaljai látogatására egy új időpontban, várhatóan a következő hetekben kerül sor – tájékoztatta a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t.

 

2023. április 19., 13:39

Szerző:

Közölték: a köztársasági elnök kárpátaljai útjának új időpontjáról és programjáról később adnak tájékoztatást.

Novák Katalin március 22-én, a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit, ukrajnai menekülteket, köztük gyermekeket fogadott a Sándor-palotában Budapesten.

A köztársasági elnök ekkor az orosz–ukrán háború elől menekülő ukránok megsegítéséről beszélt s kijelentette: Magyarország segít az ukrajnai embereknek és a kárpátaljai magyaroknak is.

Felhívta a figyelmet a háború elől menekülő ukránokat segítő karitatív szervezetek összehangolt, hosszú ideje tartó, kitartó munkájára, valamint arra, hogy a segélyszervezetek, a civilek és az egyházak képviselői mellett minden magyar ember segít, ha baj van.

Novák Katalin köztársasági elnök ekkor jelentette be, hogy áprilisban Kárpátaljára látogat.

(Kiemelt kép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum átadásán 2023. április 13-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, 2024. május 24-i kezdettel.