Elmarad a lengyel-magyar barátság napi ünnepség

Pedig Áder János és a lengyel államfő nagyon jóban vannak a közlemény szerint.

2022. március 20., 12:41

Szerző:

A felek közös megegyezése alapján az Ukrajnában kitört háború miatt elhalasztják a lengyel-magyar barátság nap lengyelországi ünnepségét – tartalmazza a lengyel Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye, amelynek tartalmáról a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap tájékoztatta az MTI-t.

„Az idei évben a lengyel-magyar barátság napot március 18-19-én tartottuk volna Bochniában, de az Ukrajnában kitört háború miatt mindkét fél egyetértésével későbbi időpontra halasztottuk”  fogalmaztak lengyel részről a dokumentumban. „Közösen úgy gondoltuk, hogy miközben az ukránok heroikus küzdelmet folytatnak a megszállt szülőföldért, ez most nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk” – fűzték hozzá.

Ugyanakkor - folytatódik a közlemény -, Andrzej Duda lengyel államfő szorgalmazza, hogy a biztonsági helyzet függvényében a barátság napot az első adandó alkalommal tartsák meg, hiszen Áder János magyar köztársasági elnökkel és feleségével a lengyel államfői házaspár baráti viszonyt ápol. „Duda elnök úr szándéka, hogy Áder elnök úr a búcsúlátogatását Lengyelországban tegye, amennyiben erre lehetőség lesz Áder elnök úr hivatali idejének a befejezése előtt” – olvasható a lengyel Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.

(Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök felszólal a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testület online alakuló ülésén Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. március 3-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)