Elemózsiás ellenállást szervez Budaházy

Tojás mellett sonkával, szalonnával, kenyérrel is dobálózhatnak a szélsőségesek a nemzeti ünnepen. Budaházy és Toroczkai nyílt levélben arra hívja fel őket: elemózsiás táskát vigyenek magukkal. Azt írják: „és meglátogatjuk Demszkyt is, meg akit csak lehet, és közben falatozunk, mert éhesek vagyunk, és ha úgy adódik, megkínáljuk őket is." A rendőrség felkészült a rendzavarások megakadályozására.

2009. március 13., 17:47

"Nem adjuk át városunk utcáit senkinek" - ezzel kezdődik hatvannégy vármegyés Toroczkai László és a hídfoglaló Budaházy György március 15-ére szóló „meghívója”. A két szélsőséges, magát forradalmárnak tekintő férfi nem hagy kétséget afelől, hogy botrányt akarnak a nemzeti ünnepen. Nyílt levelükben így fogalmaznak: „Persze a nagybetűs NÉPünk megmozdulása ki tudja meddig várat még magára, és lehet, hogy – akárcsak tavaly október 23-án – most is megint csak a legkeményebb hazafiak néhány ezer fős csoportja lesz, aki borsot mer törni a hatalom orra alá. De ez nem lehet indok számunkra a tétlenséghez!”

A levélben kioktatják híveiket, hogyan játsszák ki a szigorított törvényeket. Mivel a tojásdobálásért akár két év börtön is kiszabható, ezért azt javasolják, hogy híveik elemózsiás táskát vigyenek magukkal, melyben legyen tojás, sonka, szalonna, kenyér, hagyma, paprika, kinek mi az ízlése. Az élelemmel felpakolva mennek el Demszky Gábor főpolgármester megemlékezésére:

„Közben falatozunk, mert éhesek vagyunk, és ha úgy adódik, „megkínáljuk” őket is, mert hátha ők is éhesek. És üvöltünk, és fütyülünk, mert jogunk van hozzá” – írják.

Nincs információja a rendőrségnek arról, hogy a március 15-i ünnepségek megzavarására készülnének radikális szervezetek. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója mondta mai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, de "vannak olyanok, akik keresik ennek a lehetőségét". Samu István vezérőrnagy közölte: a fővárosi rendőri állományt vidéki egységekkel és a Készenléti Rendőrség állományával is megerősítik. Szerinte idén jóval kevesebb kockázatos esemény várható, mint a korábbi években. A dandártábornok azt mondta, amennyiben mégis megtartják valamelyik betiltott rendezvényt, a rendőrség feloszlatja azt, a szervező(k) ellen pedig eljárást indítanak.