Eldőlt: lebontják a Gazdasági Minisztérium épületét

A kormány egyik legutóbbi ülésén úgy döntött: lebontásra javasolja a Gazdasági Minisztérium Margit körúti nyolcemeletes irodaházát. Helyén még nem tudni, mi épül, de összhangban kell lennie a Millenáris épületeivel, például a szomszédos Melegpörgetővel.

2013. február 28., 15:40

Varga Mihály arról tájékoztatta a II. kerületi önkormányzat lapját, a Budai Polgárt, hogy a kormány elé került a Margit körúti 8 emeletes vasbeton irodaház jövőjének sorsa. Hamarosan megszülethet az a kormányhatározat, amely szerint az elhasználódott irodaházat lebontják, írja az

Index.

A Gazdasági Minisztérium 1971-ben elkészült épülete Budán az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma. A Hűvösvölgyből érkező szél a minisztériumi épület hatalmas tömbje miatt nem jut el a Margit körútra, nem tudja átszellőztetni a Duna irányába a körút felgyülemlett szennyezett levegőjét.

Szélcsatorna-vizsgálatok is igazolták, hogy a Margit körúton a Kis Rókus utca betorkollásánál a legnagyobb a károsanyag-kibocsátás koncentrációja.

A kormánydöntést előkészítő tanulmány szerint nemcsak a légszennyezést növeli, de rendkívül elhasználódott az épület kívül-belül egyaránt. Varga Mihály a helyi lapnak elmondta: a kormány ezért jutott arra az álláspontra, hogy lebontásra javasolja a Margit körút 85–87. alatt található épületet.

Varga szerint a kormány célja, hogy a rossz állapotú és alig kihasznált épület helyén a környezetéhez illeszkedő terület jöjjön létre. A terveknek összhangban kell lenniük a közeli Széll Kálmán tér megújításának terveivel is. Varga Mihály hozzátette, a bontást követően a minisztériumi épület mintegy 2,5 hektárnyi területe a Millenáris két épületének (az M jelű csarnok és a Melegpörgető) rekonstrukciójával együtt újulna meg.