Egy órán belül öt embert támadott meg egy 17 éves lány Budapesten

Az ügyészség ötrendbeli, felfegyverkezve elkövetett rablás
bűntette miatt emelt vádat egy 17 éves lánnyal szemben, aki a vád szerint idén februárban egy órán belül öt embert támadott meg egy késsel fenyegetve azért, hogy az értékeiket megszerezze.

2016. augusztus 2., 10:08

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a fiatalkorú vádlott 2016. február 23-án a délutáni órákban a VIII. kerület, Mikszáth Kálmán téren fenyegetett meg késsel két nőt, később rájuk is támadt.

A 17 éves lány a fenti, első támadást követő egy órán belül még további négy embert támadott meg a VIII. kerületben, akiktől késsel fenyegetve szintén az értékeiket akarta megszerezni, a sértetteknek azonban sikerült segítséget kérniük vagy elmenekülniük a vádlott elől.

Az ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú elkövetővel szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.