Egy doboz sört és a trafik bevételét követelte egy csavarhúzóval a kezében egy férfi Újbudán

„Ez kemény lesz” – mondta a 30 centis csavarhúzóval fenyegetőzve, végül mégis sör nélkül távozott. 

2021. június 23., 07:05

Szerző:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy budapesti férfivel szemben, aki a gyanú szerint egy fővárosi dohányboltba ment be haszonszerzési céllal, ám az eladó határozottsága és lélekjelenléte miatt üres kézzel távozott – írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. június 20-án 10 óra 50 perc körüli időben egy 30 centiméteres csavarhúzóval a kezében ment be egy újbudai dohánykereskedésbe, ahol magához vett egy doboz sört, és a csavarhúzó hegyét az eladó felé tartva a pulthoz lépett. Az alkalmazottnak ekkor azt mondta, hogy „Ez kemény lesz”, majd az üzlet teljes bevételét követelte tőle. A pénztáros erre határozottan közölte a férfival, hogy már úton van a biztonsági szolgálat. A rabló ekkor az üzlet kijárata felé indult a doboz sörrel, az eladó azonban rászólt, hogy azt hagyja ott, mert nem fizette ki, a férfi pedig megvált az italtól és távozott.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 27 éves T. Márkot, majd  2021. június 21-én elfogták és előállították a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozók az elkövetéshez használt csavarhúzót is megtalálták és lefoglalták, T. Márk pedig elismerte a bűncselekmény elkövetését. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.