Egy baloldali polihisztor

A Kossuth Kiadóban találkozunk Kocsis András Sándorral. Faltól falig könyvek az irodájában. Saját kisplasztikái, festményei mindenütt. Egyik olajképén önmagát festette meg édesapjával, aki példaképe volt. Csakúgy, mint az édesanyja meg a nagypapája. Sokoldalúságát, szellemi nyitottságát tőlük örökölte.

András 1954-ben született, a Wekerle-telepen nőtt fel. Főleg munkáscsaládok laktak ott. Édesapja paraszti származású volt, szívós, szorgalmas ember. A második világháború után túlélte a négyéves szibériai hadifogságot is; mérnök lett, alapító tanára a Puskás Tivadar Távközlési Technikumnak. Az Országos Találmányi Hivatal háromszor ítélte neki a Kiváló Újító kitüntetést. Gyakran mondogatta fiának: „Soha ne adj fel semmit! Ne hátrálj meg a problémák elől! De ha úgy érzed, nincs tovább, falakba ütköztél, ne küszködj feleslegesen. Keress új utakat!”

Imádta anyai nagyapját is, aki református lelkészként szolgált egy kistelepülésen. Rajongtak érte a hívek. András az édesanyjától is azt tanulta: a közösségért dolgozni a legfontosabb. Az asszony hívő keresztényként lett szakszervezeti aktivista, hogy minél többet segíthessen másoknak.

– Többször be akarták léptetni a pártba, de kérték, a személyi lapjára ne írja be, hogy az apja lelkész. Anyám nem volt hajlandó rá. Sosem lett párttag – mondja Kocsis András Sándor.
Kamaszként is hetente látogatta református nagyapja elvált feleségét, anyai nagyanyját, aki ragaszkodott ahhoz, hogy vasárnaponként nála vizitáljon unokája. Budai lakásában szépírókat olvasott fel neki, s noha András szerette az irodalmat, alig várta, hogy elszabaduljon onnan. Nagymamája ugyanis utálta a világot. Nemesi családból származott, ám apja egykor elkártyázta a családi vagyont, lánya pedig kénytelen volt férjhez menni a szegény református lelkészhez. Öt gyereket szült, majd csapot-papot otthagyva feljött Pestre, és varrodát nyitott. Sosem bocsátotta meg a világnak sanyarú sorsát. „Kétféle személy létezik. Az úriember és a nem ember” – dohogott folyton. Ha pedig az unokája illetlenül viselkedett, fejéhez vágta: „András, ez prolihabitus!” A fiú már csak dafke is megkedvelte a proletariátust. A Wekerlén amúgy is sok barátja volt.

Művésztehetsége már kamaszkorában megmutatkozott. Első szobrát édesapjáról mintázta. Nem volt pénze elég agyagra, a szobor belsejét újságpapírral tömte ki. Aztán el is felejtette, mikor született első műve. Pár éve megtalálta a régi szobrot, és kiöntötte bronzból. Az agyag belsejében még ott voltak a megsárgult újságlapok, rajtuk a dátum: 1971.

Akkoriban műszaki technikumba járt, és azt gondolta, esélye sincs, hogy fölvegyék a képzőművészetire. Kereskedelemgazdász diplomát szerzett, majd elvégezte az ELTE szociológia szakát is. Idővel a Belkereskedelmi Minisztériumban a humánpolitikai rendszer átszervezésével bízták meg. Még csak 27 éves volt. S mint akkoriban sok lelkes ifjú baloldali, ő is úgy gondolta: belülről kell megreformálni a szocialista rendszert. Később kinevezték a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem igazgatójának: ott is találkoztak 1986-tól a párt reformerei. A tanárkollégák közül sokan tudtak az összejövetelekről, de a sors fintora: Kocsist végül egyik hallgatója jelentette föl a kerületi pártbizottságnál. Leváltották. Aztán a könyvszakmában állást kapott: a TÉKA könyvértékesítő vállalat igazgatóhelyettese lett.

A rendszerváltás eufóriájában volt az ország 1989-ben, amikor Andrást a szülei arra kérték, menjen fel hozzájuk. Édesapja gyorsan a lényegre tért: „Tudod, mi sohasem politizáltunk, de most úgy döntöttünk, kopogtatócédulákat gyűjtünk az MSZP-nek. A politikai inga hamarosan nagyon ki fog lengeni jobbra. Ebben a helyzetben kötelességünk a baloldal mellé állni.”

Fiuk döbbenten nézett rájuk: orosz fogságot túlélt apjának, keresztény anyjának most jut eszükbe, hogy baloldaliak legyenek?

Nyers Rezső, az MSZP első elnöke 1990-ben megkérdezte Kocsis András Sándortól, vállalná-e a Kossuth Kiadó vezetését. Nehezebbet nem is kérhetett volna. A rendszerváltás előtt ez volt az MSZMP kiadója. A négyszáz fős vállalatot nem akarták felszámolni, de egy fillér állami támogatást sem adtak neki.

– Azzal a kikötéssel vállaltam: senki nem szólhat bele, mit adok ki és kivel dolgozom együtt. Valóban abszolút szabad kezet kaptam.

A Kossuth 1994-től teljesen függetlenné vált. A cég vezérigazgatója és társtulajdonosa Kocsis András Sándor lett. S bár sokan tanácsolták neki, változtassa meg a kiadó nevét, nem tette. Politikai függetlenségüket és szakmai kvalitásukat a teljesítményükkel akarta bizonyítani. Arra a legbüszkébb: önerőből értek el mindent.

– Mindig részt vettünk pályázatokon, beleértve az NKA könyvtámogatási pályázatait is, de az állami támogatások az összbevételünk egy százalékát sem érték el az elmúlt negyedszázadban.

A Kossuth az egyik legnagyobb szakmai cégcsoport ma már. Öt kiadót egyesítenek és öt könyvesboltjuk van. András az édesapja szellemi örökségét vitte tovább: a megújulás és innováció a könyvszakmában is a fejlődés kulcsa.

A 2008-as gazdasági válság idején a könyvesek közül is sokan tönkrementek. Kocsis akkor kezdett igazán fejleszteni. Magyarországon először indították el az újságosstandokon is árusított könyvsorozataikat. Kiadták Romsics Ignác szerkesztésében Magyarország történetét 24 kötetben, A magyar festészet mestereit 46 kötetben, a teljes Britannica Hungaricát, Gárdonyi, Jókai, Karinthy összesét, klasszikusok életműveit. Kötetenként 1500 forint körüli áron. Százezrek juthattak hozzá az ismeretterjesztés és a szépirodalom legjobb műveihez. Ők adtak ki itthon először hangoskönyveket. A Kossuthé az egyik legnagyobb e-book-hálózat. Digitális képügynökséget is szerveztek. A cégcsoporté a Noran Libro Kiadó is, amely kitűnő kortárs magyar írókat is megjelentet. Anyagi profit ebből nincs, ám annál több a szellemi nyereség. Kocsis András Sándor úgy érzi, szülein kívül kollégáinak tartozik köszönettel.

Több évtizedes kihagyás után kezdett újra festeni barátja, Schéner Mihály festőművész biztatására. Legtöbb művét ajándékba készíti azoknak, akiket igazán tisztel. Megörökítette már Ungvári Tamást, Heller Ágnest, Juhász Ferencet, Esterházy Pétert. Bronzban formálta meg Csányi Vilmost, Paul Lendvait, Bereczky Lorándot, Bacsó Pétert, Fejtő Ferencet. Varga Imre szobrászművész még az óbudai kiállítótermében is közzétette András róla mintázott bronzportréját.

Sokféle társadalmi megbízatást is vállal Kocsis. Elnöke az MKKE-nek, alapítója a XXI. Századi Társaságnak, amely minden évben kiosztja a Hazám-díjat. Távoli népek vallásai, kultúrái is izgatják. Barátaival, többek közt Ágh Attila filozófussal, Varga Gyula közgazdásszal messzi országokba szerveztek expedíciókat, útjaikról könyveket jelentettek meg. Kocsis végigfotózta például Burmát, Vietnamot. Azt látta: bármennyire különbözőek is a tradíciók, a fájdalom, a gyász és a boldogság érzése mindenütt ugyanaz. Sokszínűségünkben is egyek vagyunk.

Kocsis András Sándor imádja a munkáját, mellette teniszezik, fut, biciklizik, éjjel otthon, a műhelyében készíti festményeit, szobrait. Számára ez relaxálás. Családja, két nagy fia pedig a boldogsága. Úgyhogy polihisztornak lenni nem is olyan nehéz. Ha az ember teljes életet él.