Egy baloldali értelmiségi

Biztosi jelölését a honi jobbosok eszement szavakkal kísérték, nem is idézném őket. Inkább egy középutas véleményt, Kupa Mihályét: ön kitűnően képzett közgazdász. Másrészt antipolitikus.

– Régóta ismerjük egymást Kupa Mihállyal, kuratóriumi tagjai vagyunk az Európai Tanulmányok Alapítvány civilszervezetnek. Arra célozhatott: sosem voltam hivatásos politikus. Amiben igaza van.

Talán Konrád György határozta meg legjobban, milyen az antipolitikus: „Nyilvános gondolkodással csökkenti függőségét a hatalom technikusaitól.”

– Konrád „antipolitikus tételét” még a nyolcvanas években fogalmazta meg. Abból a szempontból ma is érvényes, hogy ennek az alapvető civil értelmiségi attitűdnek a demokratikus rendszerben is meg kellene jelennie.

„Kellene”?

– Sok minden átalakult negyedszázad alatt, de maradtak hasonló dilemmák is. Például a baloldalon egykor sokan őrlődtek a változtatás párton belüli vagy kívüli lehetőségei között. És a baloldali értelmiség ma is keresi a szerepét: mennyire támogassa részvételével a nagypolitikát, vagy kritikusaként miként gyakoroljon fölötte civil kontrollt – akár a konrádi értelemben.

Kérdéses ez az ön esetében is?

– Az értelmiség nem feltétlenül pártokban gondolkodik. Főleg ha valaki a tudományos pályát választja. Mint én. Ezzel együtt a nyolcvanas évek vége óta – akkor még közgázos egyetemista voltam – a baloldalhoz tartozom.

Nem a nyilvános életrajzából, egyik írásából olvastam ki: tagja volt a BAL-nak, a Baloldali Alternatíva Egyesülésnek, amely 1988-ban szerveződött.

– Alapítói – Márkus Péter és mások – rendszeresen tartottak kurzusokat nálunk, az egyetem Társadalomelméleti Kollégiumában. Hivatalosan is ott alakult meg a BAL. Orientációs pont volt többünknek, akik a kollégium munkájában részt vettünk. Az akkori viták a már megreformált államszocialista rendszer további fejlődési irányáról szóltak. Az egyik elképzelés a privatizációra épült, olykor odáig is eljutott: mindent privatizálni kell a gazdaságban, és ez kiterjeszthető az államháztartásra is. A BAL azt képviselte: az „elidegenült” állami tulajdon helyébe a gazdasági demokráciának, az önszerveződés különböző formáinak kell lépniük.
A kérdés az volt: a dolgozói érdekeltség, a társadalmi méltányosság elvei bevezethetők-e a gazdaság működésébe. Miután eldőlt, milyen irányt vesz a rendszerváltás utáni Magyarország, illetve Közép- és Kelet-Európa, az „alternatíva” elhalt. De a gondolatiságát továbbvitte az Eszmélet folyóirat szellemi műhelye, amelyhez szintén csatlakoztam.

És amelynek elnöke Tőkei Ferenc marxista filozófus volt.

– A lap létrehozása kapcsán ki kell emelni Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor érdemeit. Ők kérték fel Tőkei Ferencet, aki nemzetközileg elismert filozófusként jelezte a folyóirat szellemiségét. Gábor pedig az első főszerkesztő volt.

Tőkei azt írta ’89-ben: a lap szeretné megmutatni, hogy a „marxizmus alapjain mozgó gondolkodásnak” ideológiai és politikai jelentősége van, s lesz a jövőben is.

– Húsz év távlatából ez leegyszerűsítő megfogalmazás.

Nem az enyém, a Tőkeié.

– Először is: nem a pártállami marxizmusról volt szó, hanem a hatvanas években kialakult alternatív, egyben autentikusabb marxizmusértelmezések továbbgondolásáról. Másrészt utóbb ez már nem kizárólagos törekvése volt az Eszméletnek. Lényegében a baloldali útkeresés egyik fórumává akart válni.

Ezért választották önt 1993-ban főszerkesztőnek?

– Összefüggött azzal is, hogy szinte egyidejűleg lettem a közgáz Társadalomelméleti Kollégiumának igazgatója. A két szellemi kör – ahogy utaltam rá – összekapcsolódott. Számított az is, hogy előtte egy évig Angliában voltam ösztöndíjas. Az ottani tanulmányok révén rálátásom volt a progresszív társadalomtudományi irányzatokra, a nemzetközi baloldali szakirodalomra.

Idővel aztán az MSZP Közgazdasági Tagozatának vezetőségi tagja lett, majd tiszteletbeli társelnöke. De a pártba nem lépett be. Mi tartotta vissza?

– Nem párttagságtól vagy politikai funkciótól függ, ki mennyire baloldali. Az is egyfajta „civil” kapcsolódás a politikához, ha valaki az írásaiban fejti ki véleményét. De a független elemzésben már korlátozhatja a párttagság. Mert esetleg taktikai szempontoknak kell megfelelnie, vagy alkalmazkodnia személyi konstellációkhoz.

Számos írásában a baloldal megújítását sürgette. Alighogy elkezdte működését a Medgyessy-kormány, azt írta: a szociáldemokrácia liberalizálódása a baloldal tartós defenzívájához vezethet. Úgy vélte, a kilencvenes évek legvégén ellentétes folyamat zajlott az MSZP-ben: „tudati szinten” liberalizálódás, ám az „ösztönök szintjén” szociáldemokratizálódás.

– Akkoriban az MSZP egyre inkább próbálta beépíteni a liberális elveket a szociáldemokrácia ideológiájába – Tony Blair „útmutatása” alapján. Szerintem a szocialisták túl sokáig tekintették sajátjuknak a neoliberális téziseket. Én akkor is azon az állásponton voltam: nagy hiba mechanikusan másolni a blairi modellt.

Ezt mintha manapság – persze utólag – egyre több szocialista politikus is belátná. Legalábbis balfordulatot szorgalmaznak, mondván: a válság utáni helyzetben biztosan nem támasztható fel az angolszász neoliberális szemlélet.

– A válság nyilvánvalóvá tette: zsákutca az elmúlt évtizedek gazdasági rendszereit jellemző, a csak liberalizációban és a szabályok enyhítésében gondolkodó irányzat. Halaszthatatlan a korrekció, ami több mindent jelenthet. Egyebek mellett szigorú állami szabályozást a pénzügyi rendszer fölött. Öt-hat évvel ezelőtt még eretnekségnek számított erről beszélni, ma már szinte evidencia Magyarországon is. A másik kérdés: vajon a jövőben kielégítően tudnak-e működni azok a gazdasági modellek, amelyekhez a régió országai a rendszerváltással, majd az uniós integrációval eljutottak. Vita tárgya lehetne, hogy – a társadalmi egyensúly érdekében – indokolt volna-e nagyobb szerepet adni a nonprofit vagy a szövetkezeti szektornak.

Szerintem hasonló „szocialista modellt” keres most az MSZP, mint amit ön képvisel. Nem akarták megnyerni önt miniszterelnök-jelöltjüknek?– Uniós jelölést kaptam.

Tény. De néhány hónappal ezelőtt a párt vezetői nyilatkozataikkal azt üzenték: új programhoz „új, fiatal arc” kell, és a miniszterelnök-jelölt jöhet kívülről is.

– Hibásnak tartom azt a megközelítést, hogy egyetlen személy majd kiutat mutathat az MSZP-nek.

Hogy érti?

– Nem a személyeken, hanem a struktúrán van a hangsúly. Minden nagy politikai erőnek három pillére van: egy mozgalmi, egy szakpolitikai és egy gazdasági. Az MSZP-t tekintve eleinte a technokrata jelleg volt a meghatározó, aztán a mozgalmi. Majd mindkettő visszaszorult, közben a gazdasági tényező felértékelődött, domináns lett. A pártvezetésnek tudatosan foglalkoznia kellett volna a fiatalok belső képzésével, hogy a szakpolitikai pillér újra megerősödjön. Nagyobb probléma, hogy meggyengült a baloldal civil mozgalmi bázisa, a párt kapcsolata a baloldali értelmiséggel.

És ebből mi következik?

– Már rövid távon is segíthet az MSZP-nek, ha konzekvensen elhatárolódik a korrupciós esetektől, amelyek sokat ártottak. A választások után nyilván útkereső vita kezdődik a párt újjáépítéséről, amelynek egészen a rendszerváltásig kell visszatekintenie. Emellett nélkülözhetetlen a baloldali politika társadalmasítása, ehhez pedig a párton kívüli szellemi műhelyek felkarolása. Kétségtelen: lélektani mélypontról kell felemelkednie a baloldalnak.