Újra hatalmas a baj az egészségügyben: lassan az összes intenzív ágy foglalt, kapacitás az ellátásra pedig nincs

A tömegrendezvények után a megbetegedések száma rohamosan nő. 

2021. november 10., 14:52

Szerző:

Újra hatalmas gondokkal néz szembe az egészségügy: a betegek egyre nagyobb számban érkeznek a kórházakba, az ellátására szolgáló kapacitás pedig folyamatosan csökken. Egy egészségügyi szakközgazdász szerint az ellátórendszer nem fogja bírni a terhelést. 

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász az Infostartnak közölte: szerinte a betegek egyre növekvő számának oka a tömegrendezvények, ugyanis az elmúlt négy hétben a betegek egyre nagyobb számban érkeznek a kórházakba.

„Ennek az a következménye, hogy az egészségügyi ellátórendszer nem bírja, nem fogja bírni ezt a terhelést”

– tette hozzá Rékassy.

Ennek első olyan következménye, ami már az átlag, egészségügyi szektorokon kívül dolgozó embereket is érinti, a műtétek elhalasztása. Ahogyan arról már a 168 is beszámolt, sorra mondják le a műtéteket. Aki már benn van a kórházban azt megműtik, de akit még nem vettek fel és halasztható a beavatkozása, annak lemondják az operációját.

Rékassy elmondta milyen műtétek elhalasztásáról lehet szó.

„A tervezhető műtéteknél várólista van, legyen az egy szemészeti, urológiai vagy ortopédiai műtét. Ráadásul a korábbi, harmadik hullám miatt már felgyülemlett egy beteganyag, náluk vannak a tervezhető műtétek általában előkészítve”

– mondta a szakember.

Rékassy arra is rámutatott, hogy az intenzív osztályokon egyre aggasztóbb a helyzet.

„Az intenzív osztályos kapacitás ágyai, lélegeztetőgépei, szakemberei fogynak; egy intenzíves szakápoló optimálisan egy-két beteggel tud csak foglalkozni, Magyarországon 1000-1200 az az intenzíves beteg, akivel foglalkozni lehet. Most már 400 fölött van, 500-hoz közelít az ilyen ellátásra szoruló covidosok száma. Közben a balesetesek, akut műtétek, a kardiovaszkuláris beavatkozások mind-mind további kapacitásokat köthetnek le, így most tarthatunk ott, hogy

lassan minden intenzív ágy foglalt. További, nem intenzíves ágyakat kell átalakítani lélegeztetésre és intenzív ellátásra alkalmas ágyakká. Ennek szakmai kapacitása véges”

– mondta Rékassy Balázs, aki szerint muszáj lesz bizonyos korlátozásokat minél hamarabb bevezetni, ezen múlik ugyanis, hogy mikor sikerül megfékezni a koronavírus negyedik hullámát.

(Kiemelt kép: Nyíregyháza, 2020. november 26. Ápoló beteget lát el a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én. Fotó: MTI/Balázs Attila)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.