Drámaian romlott a szegény családok helyzete a Covid miatt

Az eddig is nehézkes orvosi ellátás most szinte kilátástalanná vált, ha egy-egy ilyen területen megjelenik a vírus, pillanatok alatt söpör végig, orvost nem érnek el, leginkább már csak a mentőt hívják – írja cikkében laptársunk, a Pesti Hírlap.

Az EU-ban minden negyedik gyermeket fenyeget szegénység vagy társadalmi kirekesztés, arányuk azonban a városokban sokkal nagyobb, mint az országos átlag. A járvány során, amikor egyre több szülő veszíti el a munkáját, nő a szegénységbe sodródó gyermekek száma. Sőt, helyzetüket tovább rontják a tanulást nehezítő digitális akadályok, a megfizethető lakhatás, és az ellátáshoz való hozzáférés hiánya – erre hívta fel a figyelmet az Európai Unió. 

„Magyarországon, a hátrányos helyzetű régiókban az életkörülmények eddig is borzasztóak voltak, de most katasztrófálisak. Egyéni szempontból igaz, hogy a szenvedést nem lehet összemérni, az mindannyiunk számára ugyanolyan borzasztó, és amikor szeretteinket veszítjük el, egyformán érzünk. De egy jelentős társadalmi csoport már évszázadok óta folyamatos traumák között él. Ez azt jelenti, hogy ők alig, vagy semennyire sem férnek hozzá a 21. századi ember számára természetes dolgokhoz. Sok helyen nincs vezetékes víz, angol vécé, mosási lehetőség, a gyereknek külön tanár, a nehézséggel küzdőnek fejlesztés, jó iskola, meleg szoba, saját ágy, asztal, gyógyszer, orvos, közlekedés, alapvető élelmiszer – az egészséges élelmiszerről, vitaminokról, sportról, kulturális életről nem is beszélve.

Innen, a hétköznapok túléléséből indul egy hátrányos helyzetű család a Covid-vágóhídra.

Elnézést a drasztikus kifejezésért, de nem lehet másképp leírni mindezt – mondja Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes és pszichológus, a Van Helyed Alapítvány létrehozója és vezetője. „Eddig is csak töredéke volt betöltve Ózdon a háziorvosi praxisoknak, mostanra gyakorlatilag nincs ellátás. A szegénytelepeken élők hiába hívják az orvosokat, a vonalak némák. Az ózdi sürgősségin napi 40 beteg van, többségük lélegeztetésre szorul. Mindenki ideges, hogyne volna az, amikor a gyereke, az anyja, az apja nem kap ellátást, haldoklik. A beteg kollégámnak az asszisztens azt mondta, már sokkos állapotban vannak az orvosok, ha tesztet akar, menjen Miskolcra. Tegnap még volt hét szabad lélegeztetőgép, de a hét férőhelyes intenzíven 17-en fekszenek lélegeztetőn, csak néhány orvos van és 150 covidos beteg, az egyéb ellátások megszűntek.

Az emberek a telepeken félnek, hogy karanténba kerülnek. Nem engedhetik meg még azt sem, hogy egy influenzát kifeküdjenek, mert akkor a család bevétel nélkül marad, a szülők többsége így is elveszítette a munkáját, a közfoglalkoztatottak nagy részét is elküldték” – sorolta. Az alapítvány munkatársai felméréseket készítenek folyamatosan, hogy patronáltjaiknak minél hatékonyabban tudjanak támogatásokat adni. Mostanra azonban fogalmunk sincs, hogy hányan haltak, halnak meg általában a szegregátumokban azért, mert egyáltalán nem, vagy nem időben jutottak orvosi ellátáshoz.

„Az első hullám idején a szegregátumokban alig volt információjuk, még az alapvető fertőtlenítési előírásokkal sem voltak tisztában. Szervezett támogatást nem kaptak az önkormányzattól vagy az államtól, a civil szervezetek vagy az egyházak próbáltak krízist kezelni, de ez nem volt elég összehangolt és egységes, ezért sokakhoz el sem jutott. Majd a második hullámban, amíg lehetett, egyszerűen megpróbáltak nem tudomást venni a tünetek súlyosságáról, senki sem akarta, hogy kiderüljön a betegsége, ahogy egyébként jobb híján így védekeztek a súlyosabb egzisztenciális következmények miatt általában azok, akiknek semmilyen tartaléka nem maradt már akkor sem.

A Covid egzisztenciális következményeit súlyosabbnak élik meg, mint az egészségügyi veszélyt. Gyakorlatilag jobban féltek ezektől a következményektől, mint például a munka elvesztésétől, mint a vírustól. Megtapasztalhatták, hogy, aki karanténba került, azt rendőrök őrizték a családjával együtt, s akár húszan is bennrekedtek 50 négyzetméteren, víz, ennivaló, munka, információ és rendes egészségügyi ellátás nélkül. Eközben a bezártság és a járványtól való félelem okozta stressz hatalmas nyomás. Ha valaki kórházba került, eddig még nem jött haza élve. Minden második nap meghal valaki a telepeken. »Ide most senki be sem mer jönni«, mondják a helyiek. Az öregeket már oltják a régióban is, de a szegregátumokban élő romák tíz évvel korábban halnak meg, mint az átlagéletkor. Csoda, ha ezt az évszázadok óta tartó embertelen állapotot valaki békeidőben túléli, nemhogy most” – zárta Bódis Kriszta.

A Nemzeti Demokratikus Intézet kutatást végzett Magyarországon, 2020 májusától augusztusig mérte fel a Covid-19 járvány magyarországi romáknak okozott kártételét. A kutatást 27 településen végezték, az ország kilenc megyéjében. A legsúlyosabb megállapítás, hogy a roma közösségek országszerte korlátozottan férnek hozzá a kormányzati támogatáshoz, szolgáltatásokhoz és az egészségügyhöz. A háztartások 74 százaléka állítja, hogy nincs hozzáférése kórházi ellátáshoz, és csupán a válaszadók 4 százaléka mondta, hogy családtagjaik voltak tesztelve koronavírusra. A háztartások csupán 3 százaléka számolt be arról, hogy használni tudja a kormányzati kommunikációs vonalakat, amelyeket a Covid-19 elleni küzdelemhez létesítettek.

A források átcsoportosítása is még nagyobb hátrányba hozza őket, ennek eredménye mind az alapellátásban, mind a kórházi erőforrásokban, illetve más egészségügyi állapotok kezelésében érezhető, és azzal a következménnyel jár, hogy a roma polgárok egészségügyi ellátásának minősége kritikus, az orvosi forrásokhoz való hozzáférés (szűrés, gyógyszeres kezelés, sürgősségi ellátás) korlátozottabbá válik. A roma közösségek oktatáshoz való hozzáférése a pandémiában jelentősen korlátozott az online oktatásra való áttérés miatt. A gyermeknevelést súlyosbítja a szélesebb körű gazdasági nehézség, az élelmiszer- és lakhatási bizonytalanság és az egészség kihívások. 

(Kiemelt kép: Pesti Hírlap archív)