Dől a dominó – Alkotmányos és szociális jogokat is sért a közmunka
A közmunkaprogram szinte végérvényesen bezárja a benne részt vevőt, akit nem vezet vissza a munkaerőpiacra, tehát épp azt az alapfunkcióját nem tölti be, amire létrehozták – állapította meg vizsgálatában Székely László alapjogi biztos. A jelentés szerint a közmunka világában felülreprezentáltak a nagyon alacsony képzettségűek, akiket az elsődleges munkaerőpiacon csak rendkívül alacsony bérért tudnának alkalmazni. „Ha azonban a rászoruló munkát vállalt és elhelyezkedett, már nem illetik meg a szociális törvénynek azok az ellátásai, amelyek az álláskeresőket vagy a közfoglalkoztatásban dolgozókat megilletik. Ezért sok esetben munkalehetőségként inkább a közfoglalkoztatást választják, mivel így a szociális ellátásokra is jogosultak maradnak” – írja az ombudsman, hozzátéve: jelenleg tehát a közmunkaprogram inkább egy szigorú feltételekhez kötött segélyezési rendszerre hasonlít, mintsem olyan eszközre, amely ténylegesen segít kikerülni a munkanélküliségből.
Székely László álláspontja szerint az érintettek alapjogait sérti, hogy a hatályos szabályozási megoldások gátolják az egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben lévők munkavállalását, sőt tartósítják a közmunkában maradást, azaz a kiszolgáltatottságot. A biztos rámutatott arra a jogsértésre is, amely a szociális biztonsághoz kapcsolódó állami jogvédelmi kötelezettséget érinti: jelesül arra, hogy lassan tíz éve változatlan az öregségi nyugdíjminimum összege, ami így alkalmatlanná vált a megélhetési minimum biztosítására. A helyzet ugyanis a következő: a szociális ellátásokról szóló törvény szerint a rászorulóknak megítélhető ellátás alapfeltétele, hogy a havi jövedelmük ne haladja meg „az adott ellátásra megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének valamely százalékában meghatározott összeghatárt”. Ez az összeg 2008. január elseje óta 28 500 forint, holott azóta a minimálbért csaknem a duplájára emelték: a 2008-as bruttó 69 000 forint 2017-ben már 127 500 forint.
Ez így együtt „súlyos, önmagán túlmutató és továbbgyűrűző hatással, egyfajta szociális dominóeffektussal jár. Amennyiben ugyanis a családban valaki munkát vállal, és legalább a minimálbérnek megfelelő összegű jövedelemhez jut, a család már nem válik jogosulttá a szociális ellátásokra” – olvasható a jelentésben. Ilyen ellátás például az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, a közgyógyellátás, a települési támogatások.
Ugyanez a helyzet a gyermeket megcélzó ellátásokkal is: azok megállapítását szintén a 2008 óta befagyasztott öregségi nyugdíjminimumhoz köti az állam. A szociális háló nyújtotta nagyon alacsony színvonalú ellátásokat a minimálbérből képtelen kigazdálkodni egy család, ezért kénytelenek beleragadni a közmunka életformájába: a piaci munkával egy közmunkás nemcsak a saját, hanem a gyerekei megélhetését is kockáztatja.
És mit is jelent az életforma? Ennek illusztrálására felidéznénk egy, a Népszabadságban három éve megjelent riportot, amelyben egy Tolna megyei polgármester így nyilatkozott: „Arra a kérdésre, hogy mik szeretnének lenni, a gyerekeink hosszú ideig azt mondták: szakács, pincér, eladó, mostanában viszont a legtöbben azt válaszolják, hogy közmunkások akarnak lenni.”
Az ombudsmani jelentésből kikövetkeztethető, mit jelentenek azok a statisztikák és kutatási mutatók, amelyek szerint épp a legszegényebb jövedelmi helyzetű családok helyzete romlott az elmúlt években. A kormány ugyanis a legszegényebb településeket hagyja ki a közmunkaprogramból. Székely László megállapította, hogy a közmunkaprogramban a „munkáltatót terhelő táppénz-hozzájárulást – azaz a betegszabadság időtartamára a közfoglalkoztatási bér 70 százalékát, majd a kifizetett táppénz egyharmadát – a közfoglalkoztatónak kell megfizetnie”. Csakhogy a táppénzes időszakra a közfoglalkoztatási bérhez és járulékaihoz nem igényelhetnek a költségvetésből támogatást az önkormányzati közfoglalkoztatók, emiatt a legszegényebb települések lemondanak a programokban való részvételről. És ha közmunka sincs, akkor marad a 22 800 forintos foglalkoztatáshelyettesítő támogatás.
Megjósolhatatlan, hogy a kormány reagál-e az ombudsman felvetésére. Korábban többször is fittyet hányt a biztos által feltárt visszásságokra, de a közfoglalkoztatás rendszerét épp most reformálják: a 2012 óta terebélyesedő programban idén először kezdték el csökkenteni a bevonható közmunkások számát.
Molnár György közgazdász a Mérce című internetes lapban megjelent tanulmányában rámutat: vélhetően az egyre drámaibb munkaerőhiány orvoslására a 2016-os 223 ezerről 2017 első nyolc hónapjában átlagosan 185 ezerre csökkentették a közfoglalkoztatottak számát, ami nagyjából a 2014-es szintnek felel meg, 2020-ig pedig 150 ezerre szűkítenék a létszámot. Más kérdés, hogy az így felszabaduló munkaerő alkalmas-e a piaci és a közszektor munkaerőhiányának pótlására. Különösen annak figyelembevételével, hogy Molnár György megdöbbentő adata szerint tavaly a költségvetés több mint tizenegyszer akkora összeget irányzott elő közfoglalkoztatásra, mint a hazai forrásból származó összes más jellegű foglalkoztatási és képzési támogatásra. Vagyis nem arra költött, hogy az érintettek közmunkán kívüli elhelyezkedési esélyét növelje.
Kedvező változás, hogy a fiatal közmunkások száma, ha kis mértékben is, de csökken. A tankötelezettség korhatárának 16 évre szállítása miatt sok tanuló inkább, ahogy tehette, a közmunkát választotta. Ebben a pedagógusok egy része is partner volt: sokan alig várták, hogy kitehessék az ilyen-olyan nehézségekkel küszködő, „problémás” diákot. A kormány az általa okozott kárt most úgy próbálja enyhíteni, hogy a 25 év alattiak csak akkor kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, ha az EU-s forrásból finanszírozott és az unió minden tagállama által elfogadott úgynevezett Ifjúsági Garancia keretében megvalósuló programok nem kínálnak számukra lehetőséget. Ezen a területen sok még a tennivaló: az alapjogi biztos feltárta, hogy az Ifjúsági Garancia programjait az érintettek többnyire családi okokra hivatkozással (gyermekelhelyezési probléma, egészségi okok) elutasítják.
Székely László a jelentésében feltárt visszásságok orvoslására felkérte a közmunkáért felelős belügyminisztert és az államháztartásért felelős gazdasági minisztert.
