Dobrev Klára: a Fidesz vezetői lépésről lépésre vezetik ki Magyarországot az EU-ból

A politikus több magyarországi településre is ellátogatott kampánykörútja miatt.

2021. október 16., 15:25

Szerző:

Egerben fejezte be előválasztási kampánykörútját Dobrev Klára. „Hosszú úton vagyunk túl. Az ellenzék május óta már megmutatta, milyen lesz az Orbán utáni világ, valamint azt is, milyenek a szabad választások és a demokratikus viták” – kezdte beszédét a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje. A politikus több magyarországi településre is ellátogatott nyár óta, korábban járt már Debrecenben, Veszprémben és Szegeden is.

Dobrev Klára úgy látja, az embereknek elegük van az Orbán-rendszerből, amit az is mutat, hogy több százezren szavaztak az előválasztáson. „Nagyon sokan megmozdultak mind az első mind a második fordulóban” – fogalmazott. A választópolgárok nagy érdeklődése szerinte megijesztette a kormánypártokat.

„Ha nem lenne elég, hogy söprik a padlást, már arra is készülnek, hogyan tudják ellehetetleníteni a következő kormányt a jövőben” 

– fogalmazott, utalva többek között a törvényjavaslatra, amellyel Polt Péter legfőbb ügyészt csak kétharmados többséggel lehetne leváltani. A DK miniszterelnök jelöltje a lépések ellenére biztos abban, hogy az ellenzék képes lebontani Orbán Viktor rendszerét.

„Sokkal erősebbek, bátrabbak és okosabbak vagyunk, mint a fideszesek. Ezért tudunk majd jó és demokratikus Magyarországot építeni jövő április után” – tette hozzá. A DK miniszterelnök-jelöltje szerint az előválasztás végével új feladat vár az ellenzékre. Mint mondta, egy erős, kormányzó-, és kampányképes egységet kell kovácsolniuk a pártokból.


Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

„Annak, aki le akarja váltani Orbán rendszerét, úgy kell vigyáznia az összefogásra, mint egy kincsre. Ígérem, így teszek majd én is, és bármi lesz a mai végeredmény, mindenkinek be kell állnia a győztes mögé” – fogalmazott, majd hozzátette: az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének egyik legfőbb feladata vigyázni az összefogásra, valamint a pártok és a civilek szövetségére.

„A Fidesz lépésről lépésre vezeti ki ezt az országot az Európai Unióból”

 – mondta Dobrev Klára, aki úgy látja, az előválasztás egyik tétje az, hogy Magyarország EU-s tagállam marad-e. Szerinte a választók többek között arról is döntenek most, milyen legyen az Orbán Viktor utáni világ. „Magyarországnak progresszív baloldali politikára van szüksége. Az elmúlt év olyan sebeket ejtett, amelyeket másképp nem lehet begyógyítani. Olyan kormányra és miniszterelnökre van szükség, aki pontosan tudja, a pénzt az emberekre kell költeni” – mondta, majd hozzátette: „Ha nem akarunk a sokmillió nyomorgó országa lenni, akkor tisztességes baloldali politikára van szükség.”  Dobrev Klára előtt felszólalt Berecz Mátyás, Godó Beatrix és Sermer Ádám is. Az esemény békésen lezajlott.

Az előválasztás szombat estig tart, végeredmény pedig vasárnap éjjel várható.

(Kiemelt kép: Dobrev Klára kampányrendezvénye az ellenzéki előválasztás második fordulójában Egerben, 2021. október 16-án. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.