Döbbent csend – a polgármester szólt, hogy rendőrök vitték el a politikust

A komlói képviselő-testületi csütörtöki ülésen döbbent csend fogadta Páva Zoltán polgármester bejelentését, amikor közölte, Gelb Miklós független képviselő azért hiányzik az ülésről, mert a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. A történtekről a Dunántúli Napló számolt be.

2010. június 18., 19:04

A híroldal szerint először 2009 áprilisában került nyilvánosságra, hogy Gelb Miklós és egy korábbi MSZP-s képviselő, T. Attila összefüggésbe hozható egy céges visszaéléssel, amely miatt nyomozást indított a Vám- és Pénzügyőrség.

A Bama.hu információi szerint Gelb Miklóst Pécsett tartják őrizetben, T. Attilát pedig rosszulléte miatt börtönkórházba szállították. A nyomozást folytató Vám- és Pénzügyőrség sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta ezeket az értesüléseket; az üggyel kapcsolatban a jövő hét elejére ígértek nyilatkozatot.

Nem Gelb Miklós az egyetlen komlói képviselő, akinek a neve felmerült egy nyomozással kapcsolatban – emlékeztetett a weboldal. 2009-ben két fideszes önkormányzati képviselő feljelentése nyomán a Kaposvári Rendőrkapitányság arra a megállapításra jutott, hogy Páva Zoltán polgármester hűtlen kezeléssel gyanúsítható, mert része volt abban, hogy áron alul értékesítették a komlói ruhagyár egy ingatlanrészét.