Pert nyertek Kásler Miklós minisztériuma ellen, ki kell adni, hogy mire mentek a felcsúti tao-milliárdok

2019. december 5., 15:17

Szerző:

A Demokratikus Koalíció  2017-ben már jogerősen pert nyert a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) ellen, hogy adják ki, az alapítvány mire költötte a tao-támogatásként kapott közpénz-milliárdokat. A párt mostanáig sem nem kapta meg a számlákat, mert azokat bekérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálatra bekérte.

A DK friss közleménye szerint a párt újabb pert nyert, ezúttal a minisztérium ellen a Fővárosi Törvényszéken.

„Az ítélet szerint az Emmi nem segédkezhet tovább Orbán alapítványának abban, hogy a kiadásra ítélt számlákat dugdossák, sőt az Emminek ki kell adnia a saját vizsgálati anyagait”

– áll a közleményben.

„Most már nem csak azt van jogunk megtudni, hogy mire költötte az adófizetők pénzét a Felcsút, hanem azt is, hogy mit csinált az Emmi egy éven keresztül vizsgálat gyanánt, amelyre nem mellesleg – ahogy az a tárgyaláson kiderült – maga Kásler Miklós adott utasítást a minisztériuma dolgozóinak” – zárul a közlemény.

A Puskás Akadémia FC 2011 és 2018 között 17,6 milliárd forint tao-pénzt kapott.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.