DK: Lázár újabb hagymázas tervei

2016. február 11., 09:58

Emiatt azonban új uniós akkreditációra lenne szükség, amely két évig tarthat, és addig semmilyen uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatást nem lehetne kifizetni.

Nyilvánvaló, hogy Lázár ezzel csak álcázni akarja azt a célját, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH) a saját irányítása alá vonja. Itt már egymással harcolnak a fideszes kevesek a sokak pénzének elosztásáért.

Ugyancsak Lázár hagymázas tervei között szerepel az élelmiszerpiacot felügyelő NÉBIH megszüntetése is. Az élelmiszer-biztonságért felelős szervezetet sokkal inkább megerősíteni kellene, visszaadni elvett erőforrásait, jogosítványait, és mentesíteni a politikai függőségtől.

A DK szerint Fazekas Sándor teljesen alkalmatlan feladatai ellátásra. „Ezt azonban nem mezőgazdaságot tönkretevő őrült tervekkel lehet megoldani, hanem Fazekas lemondatásával” – fogalmaz a párt közleménye, hozzátéve, hogy „a DK továbbá azt sem érti, miért van szükség a Földművelésügyi Minisztériumban tizenhat államtitkárra a 2010 előtti hat helyett, miközben a tárca feladatai jelentősen szűkültek”.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.