Demokraták, populisták

Kasza László írása

Az Egyesült Államok ötven tagállamában előválasztásokon döntenek február 1. és július 28. között arról, hogy a két nagy párt, a republikánus és a demokrata hány küldöttet delegál a tagállamból a párt elnökjelölő kongresszusára. A megválasztott küldötteknek a saját tagállamuk győztesére kell szavazniuk. A demokraták elnökjelölő kongresszusa július 25–28. között lesz Philadelphiában. A republikánus konvenciót július 18–21-én Clevelandben tartják.

Az előválasztás tipikus amerikai intézmény, de egyre több demokratikus ország veszi át. Célja az állampolgárok bevonása saját sorsuk intézésébe, a döntéshozatalba. Az Egyesült Államokban előválasztásokat tartanak a szenátusi, kongresszusi pozíciók betöltésére is. Miután csak a két nagy pártnak, a demokratának és a republikánusnak van esélye az elnökválasztáson, világszerte az ő előválasztási eredményeiket kíséri a legnagyobb érdeklődés.

Az idén két, viszonylag kis tagállamban tartották az első előválasztásokat. Iowának hárommillió lakosa van, New Hampshire-nek 1,3. Az ott született eredmények tehát nem tekinthetők irányadónak. Az lesz viszont március 1-jén a „szuper kedd” választási eredménye, amikor országszerte 14 tagállam választói mennek az urnákhoz. Bizonyos következtetéseket azért levonhatunk az első kettőből is.

Nincs biztos nyertes

Mindenekelőtt azt, hogy a biztosan nyertesnek tartottak győzelme sem annyira biztos. A demokraták esetében a 68 éves Hillary Clintonnak jósoltak fölényes győzelmet a közvélemény-kutatók. Aztán Iowában csak hajszállal, 0,4 százalékkal tudta megelőzni kihívóját, a 74 éves Bernie Sanderst. New Hampshire-ben pedig már Sanders nyert nagy fölénnyel Clinton ellen.

Sanders demokratikus szocialistának vallja magát, és ellenzi az egész kapitalista rendszert. Már csak ezért is valószínűtlen, hogy őt jelöli elnöknek a demokrata párt. A fő esélyes a mostani veresége ellenére is Hillary Clinton. Őt Bill Clinton feleségeként, majd Barack Obama külügyminisztereként ismerte meg a világ. Csendes szavú, jól informált, határozott, de kompromisszumképes politikusnak tartják. Mielőtt férjhez ment, az ország legjobban kereső ügyvédjei közé tartozott. A súlyok és ellensúlyok demokratikus kormányzási elvének híve. Igyekszik a környezetvédelem, az azonos neműek házassága kérdésében közeledni a fiatalabb korosztályokhoz. Ugyanakkor ártott hírnevének a vád, hogy külügyminiszterként magán e-mailben kommunikált államtitkokról. Ezt tagadja, szerinte a kérdéses témák akkor nem számítottak államtitoknak. Viszont sokakat irritál – és ezt bizonyítja a két előválasztáson elért viszonylag gyenge eredménye is – közeli viszonya a Wall Sreethez, a milliárdosok köreihez. Feltehetően ennek a kapcsolatnak is köszönhető, hogy ő gyűjtötte össze választási harcához a legtöbb támogatást. Előnyei közé sorolják az elnöki pozícióért folyó harcban, hogy nő. Eddig csak férfi volt főnök a Fehér Házban. Első házasságában él, egy felnőtt lánya van. A legtöbb amerikai szemében az is mellette szól, hogy fölényes eleganciával viselte férje házassági botrányát Monica Lewinskyvel. Megbocsátott neki, ami a vallásos Amerikában nemcsak emberi nagyságra vall, hanem keresztényi erénynek is számít.

Feltételezhető, hogy Clinton ellenfele az elnökválasztási harcban a 69 éves republikánus jelölt, a New York-i milliárdos Donald Trump lesz. Hangos, agresszív, önmutogató, kompromisszumot nem ismerő politikus. Ellentéte Clintonnak. Egomániás. Jelszava – szemben Obama híres „Yes, we can” mondásával –: „Yes, I can.” Számára győztesekből és vesztesekből áll a világ. Az iowai előválasztások óta, ahol „csak” második lett, sokan kérdezik tőle, hogy érzi magát a vesztesek világában. Erre azt válaszolta egy sajtókonferencián: „Hülye újságírói kérdésekkel nem foglalkozom.” Feltételezett ellenfeléről, Hillary Clintonról azt mondta: „Miből gondolja, hogy ki tudja elégíteni Amerikát, amikor erre a férje esetében sem képes?” Macsó. Négyszer nősült. Hangoztatja, hogy a politikai korrektség a gyenge emberek elve. Nincs nagy véleménnyel a demokratikus alapértékekről sem. A világ politikusai közül nagyra tartja Vlagyimir Putyint. Azt mondta róla: „Vezetői képességeiért ötöst érdemel. Fasírozottá darálja a nyugati politikusokat, köztük a mi elnökünket.” Az iowai előválasztáson ugyan második lett Ted Cruz mögött, ez azonban inkább kínos, mint veszélyes az öntelt Trump és legalább olyan hangos csapata számára. A közvélemény-kutatások szerint változatlanul ő a republikánusok fő esélyese az elnöki jelölésre.

A többiek menjenek haza

2016-ban az elnöki székért folyó harc nem a politikai közép megnyeréséért folyik, mint Bill Clinton idején. A republikánus Trump, Cruz, Rubio, csakúgy, mint a demokrata Sanders a washingtoni rendszert akarják megdönteni, a liberális demokráciát. Eddig politikusok még nem fogalmazták meg ezt a kívánságukat olyan radikálisan, mint ők. Módszerük a populizmus. Egyszerű, mindenki számára érthető megoldást ígérnek bonyolult problémákra. Gazdasági nehézségek? „Tök egyszerű – mondja Trump –, adócsökkentés a kisembereknek, emelés a gazdagoknak.” Bevándorlók, menekültek? A másik republikánus jelölt, Marco Rubio válasza: „Amerika az amerikaiaké. A többiek menjenek haza.” Donald Trump pedig megígéri: „Amerikát megint naggyá, nagyszerűvé teszem.” Másutt ezt mondja: „Az Egyesült Államok lesz a világ legerősebb fegyveres hatalma, ellenségeink féljenek tőlünk.”

Tudják, hogy populista nézeteik befogadóra találnak mindenekelőtt az alacsony műveltségűek és a vidéki lakosság szegényebb rétegei körében. Ott elterjedtek a republikánusok által hirdetett nacionalista, fajgyűlölő, menekültellenes nézetek. A populista republikánus politikusok fegyvere a félelemkeltés és az ellenségteremtés. Tudják, a félelem összekovácsolja a társadalmat, közös ellenséget teremt nemcsak politikai téren, hanem a hétköznapok világában is. Ha hetven centi hó esik, az ország lakossága kiüríti az élelmiszerüzleteket. Terjesztik a félelmet a terrortól, bűnözőktől, mire az emberek fegyverraktárrá alakítják az országot. A menekült ellenség – félni kell tőle. „Ki velük!” – szuggerálják Trump és társai.

Barátok és ellenségek

A Der Spiegel emlékeztet George Packer New York-i újságírónak A megoldás című könyvére. E szerint számos európai politikus elismeréssel – nemegyszer csodálattal – tekint Trumpra. Köztük említi Marine Le Pent, Orbán Viktort, Jarosław Kaczyńskit, Vlagyimir Putyint. Packer hozzáteszi: „Feltehetően Donald Trump csak a legrikítóbb megtestesítője egy olyan irányzatnak a világpolitikában, amelynek egyre több követője van, és akit számos ország vezető politikusa példának tekint.”

A populizmus térhódítása az Egyesült Államokban és Európában mutatja, hogy az ideológiák uralma után ez a mindent leegyszerűsítő, semmit megoldani nem tudó, de a liberális demokrácia eszméjét aláásó ragály milyen gyorsan terjed. Hordozói kényszerzubbonynak tekintik a súlyok és ellensúlyok elvét, a kompromisszumkészséget. Csak barát-ellenség kategóriában gondolkodnak.

2016 próbára teszi az Egyesült Államok és Európa társadalmait. Az óceán másik oldalán, mögöttük kétszáz év demokratikus tapasztalatával minden bizonnyal megfelelnek ennek a kihívásnak.