Demokraták fáklyás demonstrációja a Duna-parton

A demokratikus ellenzék parlamenti és azon kívüli pártjai az MSZP budapesti szervezetének felhívására civilszervezetek képviselőivel együtt felvonuláson emlékeztek a budapestiekkel a béke és Európa napján.

2013. május 10., 00:03

A demokratikus ellenzék parlamenti és azon kívüli pártjai az MSZP budapesti szervezetének felhívására civilszervezetek képviselőivel együtt felvonuláson emlékeztek a budapestiekkel a béke és Európa napján.

A menet a Magyar Tudományos Akadémia elől indult a Duna-parton a „Cipőkhöz”, a folyóba lőttek emlékművéhez.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke és a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezetője, a demonstráció főszónoka beszédében kiemelte: nemcsak arra emlékeznek, hogy 68 évvel ezelőtt véget ért az iszonyat Magyarországon, ahol még a náciknál is kegyetlenebb szélsőjobboldali nyilasterror tombolt, de arra is, hogy a mai nap Európa napja. Ma, a győztesek szövetségének napján Európát, saját európaiságunkat is ünnepeljük – emelte ki a szónok.

A további felszólaló civilek és a pártok képviselői szinte kivétel nélkül ostorozták a kormány Európa-ellenes konfrontatív magatartását.