Demeter Szilárd a PIM ideiglenes főigazgatója

2018. december 17., 09:46

Szerző:

Demeter Szilárd írót bízta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere – közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.

– A Petőfi Irodalmi Múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség betöltésére – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.

Demeter Szilárd író, szerkesztő, 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett. Ezt követően három évig a Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztője volt, emellett a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót, valamint felelő szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak. Több, mint tíz évig a Kellék szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett (jelenleg szerkesztőbizottsági tagja).

Fotó: Youtube

2008–2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.

2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő magyarországi megyei napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletnek, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.

Prózaíróként az ezredfordulón debütált, a legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg, legújabb regénye a Kéket kékért című (2017), amelynek 2018-ban megjelent a román nyelvű kiadása is – olvasható a közleményben.

A PIM korábbi főigazgatójának, Prőhle Gergelynek októberben kellett távoznia a múzeum éléről, miután a kormánypropaganda több cikkben is nehezményezte a PIM egyik, a Tanácsköztársaság időszakával foglalkozó kiállítását.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.