Délután megszűnt a független közszolgálati média Magyarországon
Öt taggal létrejött hétfőn a médiatanács, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja. Az Országgyűlés hétfőn 259 igen szavazattal, 89 nem ellenében egy szavazással döntött arról a listáról, amely a tagok megválasztásával létrehozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsát. A médiatanács öttagú: elnöke Szalai Annamária, az NMHH elnöke, aki a kinevezés tényével és időpontjával a médiatanács elnökjelöltjévé is vált. A további négy tagra az Országgyűlés e célra létrehozott eseti bizottsága tett javaslatot a parlamentnek; a tagok: Vass Ágnes, Kollarik Tamás, Koltay András és Auer János. Mindannyiukat a Fidesz jelölte.
Megkezdheti működését a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, miután az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a testület frakciók által jelölt hat tagját; elnököt és további egy tagot a testületbe a médiatanács delegál. Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a nyolctagú Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának hat tagját: Bencze Izabellát, László Miklóst, Varga Szilviát – ők a kormánypártok jelöltjei –, illetve Kránitz Lászlót, az MSZP, Németh Vladimirt, az LMP és Silhavy Máté Tibort, a Jobbik jelöltjét. A hat tagot egyenkénti szavazással – nem listás módon – az Országgyűlés a jelenlevő képviselők kétharmadának szavazatával választotta meg; mindannyiukat nagy többséggel.
A kuratórium elnökét és további egy tagját a médiatanács delegálja.
A médiatanács már kedden összeül és megkezdi a munkáját – nyilatkozta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnöke. Szalai Annamária azt mondta: a médiatanács már kedden delegálja a plusz két főt a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába. Arra a kérdésre, hogy a médiatanács elnökeként mikor ajánl vezérigazgató-jelölteket a médiatanácsnak, azt válaszolta: igyekszünk, hogy minél előbb új vezetőket kapjanak a közmédiumok és az új szervezetek működőképesek legyenek.
Az LMP minden eszközt megragad, hogy felhívja a figyelmet arra, a Fidesz olyan médiaszabályozási környezetet hoz létre, amely súlyosan sérti a sajtószabadság elvét – mondta az LMP frakcióvezető-helyettese, miután képviselőcsoportjuk hétfőn kivonult a médiatanács tagjairól szóló szavazásról. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a médiatanácsban, amely a következő kilenc évben „kezében fogja tartani a teljes magyar médiairányítást”, csak Fidesz által delegált tagok lesznek.
Hozzátette, a törvény eleve garantálta volna a Fidesz többségét a testületben, de „úgy tűnik, hogy már a látszatra sem adnak és fügefalevélként sem tartanak igényt ellenzék által delegált tagokra”. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártoknak még tudomása sem lehet arról, hogy mi folyik a médiatanácsban.
Az MSZP szerint azzal, hogy a médiatanácsnak nincs ellenzéki tagja, lényegében megszűnt a független közszolgálati média Magyarországon.