Saját iskolájában terjesztette a drogot a diák

2020. december 1., 11:31

Szerző:

A fiatalember fél éven át kereskedett kábítószerrel egy kiskunfélegyházi középiskolában.

A vádirat szerint még nem volt nagykorú a diák, amikor drogokat kezdett árulni a suliban. Heti rendszerességgel adott el extasy tablettákat és kannabiszt 2018 júliusa és a következő év januárja között.

A fiú a drogot a tanévkezdés után hétvégenként a lakóhelyén, egy Csongrád megyei községben szerezte be – áll a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Mint írják, a beszoktatós adagot kétezer forintért, a normál tablettákat háromezer-ötszáz forintos darabáron adta tovább egy nagyjából 40 fős vásárlói körnek.

A vádlott általában hetente négy-öt darab tablettán adott túl, de volt olyan hét, amikor nem jutott hozzá a droghoz, így eladni sem tudott.

A fiatalember újgenerációs drogokkal is kísérletezett, „kristályt” és „zsályát”  is árusított az iskolában, ezeket Kiskunfélegyházán szerezte be. 

Jelenleg szabadlábon védekezik, a járási ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.