Dániel Péter: Államcsődhöz is vezethet Orbánék zsaroló politikája
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük levelét.
Felhívás a hazai jogásztársadalom tagjaihoz
Tisztelt Kollégák!
A nevem dr. Dániel Péter és 15. éve praktizálok ügyvédként, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként. Véleményem szerint hazánkban egyfajta jogi szükséghelyzet, rendkívüli állapot körvonalazódik, mivel a kormány törvénysértő eszközökkel, jogsértő intézkedésekkel próbálja meg államosítani a magánnyugdíjpénztárak vagyonát.
Álláspontom szerint a magánnyugdíj járulékok elterelése, illetve bármely, más célra történő felhasználása egyrészt felveti a sikkasztás gyanúját, másrészt pedig az a fajta kényszerítés, amit a kormány képviselői fogalmaztak meg néhány napja a magánnyugdíjpénztári tagok irányában, felveti a zsarolás bűncselekményének a megalapozott gyanúját is.
Túl az ügy büntetőjogi vonatkozásán, a magánnyugdíjpénztárak erőszakos államosítása több ponton is sérti a polgári jog vonatkozó szabályait, sőt, a legalapvetőbb, alkotmányban rögzített emberi, állampolgári alapjogokat, a vonatkozó nemzetközi egyezményeket és az uniós jogelveket is.
Egy írásbeli szerződésben rögzített megállapodást ugyanis csak írásban lehet érvényesen módosítani, ráadásul bármely, jogról való lemondó nyilatkozatnak is kifejezettnek kell lennie, illetve írásban kell megtörténnie, ha írásban rögzített jogot érint.
Mindezek alapján jogsértő a kormányzat azon elképzelése, hogy bárki, aki nem tesz külön, írásbeli nyilatkozatot, az automatikusan átkerül az állami nyugdíjrendszerbe (akár akarata ellenére), hiszen a magánnyugdíjpénztári tagságuk is írásbeli szerződések alapján jött létre.
Az is egyértelműen látszik már, hogy a kormány azért szab meg ilyen irreálisan rövid határidőt a nyilatkozatok megtételére, hogy gyakorlatilag lehetetlenné tegye a tagok nyilatkozattételét az ügyben. Ezzel, illetve a várhatóan teljességgel méltatlan körülményekkel – több száz méteres sorok télvíz idején, órákig tartó sorbaállás, hóban, fagyban – súlyosan sértik az emberi méltósághoz fűződő, alkotmányos alapjogokat is.
Mindezek alapján ügyvédként ezennel felkínálom, hogy amennyiben lesz rá igény, egyrészt szívesen segítek olyan, ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott nyilatkozatok kiállításában, melyekben a tagok kijelentik, hogy továbbra is a magánnyugdíjpénztárak tagjai kívánnak maradni (ezen nyilatkozatokat aztán összegyűjtve nyújthatnánk be), másrészt szívesen vállalom a tagok jogi képviseletét a várható peres eljárásokban.
A megbízásokat ingyenesen, szívességi alapon vállalom és tisztelettel kérem a hazai ügyvédi és közjegyzői kamarák tagjait, hogy csatlakozzanak minél nagyobb számban ehhez a felhíváshoz.
Nyújtsunk segítséget együtt, a nehéz helyzetbe hozott honfitársainknak és avatási eskünkhöz méltóan próbáljuk megakadályozni ezt a jogsértést, ezeket a súlyos törvénytelenségeket.
Ne feledjük, hogy Magyarországon szereztük a diplománkat, ne feledjük kötelezettségünket a saját hazánk iránt. Kérem, hogy segítsetek Tisztelt Kollégák, hiszen egyedül nem sokat tehetek ebben az ügyben, de azt vállalom, hogy minden hétköznap (a kormány által szabott határidő leteltéig), 16.00-18.00 óráig várom – előzetes egyeztetés alapján - az irodámban azokat a honfitársaimat, akiknek szükségük van erre, az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott nyilatkozatra, később pedig annyi ilyen megbízást vállalok a peres ügyekben, amennyit a praxisom mellett csak teljesíteni tudok, természetesen azokat is ingyenesen, szívességi megbízás jogi keretei között.
Ne feledjük, hogy a közös jövőnk, a nyugdíjunk és a gyermekeink nyugdíja vált kérdésessé a saját kormányunk jogsértő lépései miatt, illetve ez a folyamat akár az államcsődhöz is vezethet, hiszen ezt a közel háromezer milliárd forintot a hazai gazdaságból, a hazai tőzsdéről vonja ki a kormány a nyugdíjpénztárak erőszakos és jogsértő államosításával. Ne engedjük, hogy honfitársaink százezreinek, millióinak elidegeníthetetlen jogait és törvényes érdekeit sérthesse meg a hatalom.
Tisztelettel és kollegiális üdvözlettel: dr. Dániel Péter ügyvéd