Cudar idő lesz ma, viharos szél, délután eső, havaseső érkezik

A főváros közelében inkább havaseső lehet.

2022. január 29., 06:02

Szerző:

Szombaton nyugaton, majd a középső országrészben is megnövekszik a felhőzet, a legtovább keleten tarthat ki a naposabb idő. Napközben nyugaton, északnyugaton, majd északon egyre többfelé számíthatunk esőre, havas esőre, majd késő délutántól egyre nagyobb területen kell készülni havas esőre, havazásra, mely a keleti tájakat este, éjjel éri el. A legtöbb hó keleten, északkeleten hullhat vasárnap reggelig. Kezdetben az északnyugati, majd a nyugati-délnyugati szelet kísérhetik többfelé élénk, helyenként erős lökések. Reggel -8 és 0, kora délután 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet – írja az Időkép.

Vasárnap újabb hidegfront érkezik az ország jelentős részén erőssé, viharossá fokozódó északnyugati széllel, helyenként 90-100 km/h-s széllökésekre is számítani kell. A napos-gomolyfelhős időben elszórtan kialakulhatnak záporok, kezdetben néhol hózáporok is. Enyhébb lesz a hajnal, a legmagasabb hőmérséklet pedig 5 és 12 fok között alakul.

Hétfőn sok felhő lesz az égen, helyenként kisebb esőre, havas esőre is számítani kell időnként. A déli-délnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Reggel ismét országszerte fagyhat, majd kora délután 3-9 fokot mérhetünk.

Kedden érkezik a következő hidegfront, mely elszórt záporokat, hózáporokat hoz a napos-gomolyfelhős időben. Élénk, erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Napközben 2-7 fokra van kilátás. A keddről szerdára virradó éjjel többfelé havazhat.

(Kiemelt kép: Nyírpazony, 2020. április 25. Kerékpáros a 4-es számú főúton, Nyírpazony és Nyírtura között, miközben homokot fúj a viharos szél 2020. április 25-én. MTI/Balázs Attila)