Olyan az időjárás, mint egy mosási program: az öblítés után a szárítás jön

Sárkányt csak azután eregessünk, hogy kikötöttük magunkat egy fához. A csütörtöki időjárás nem csak a kalapot, a parókát is lefújja rólunk.

2024. augusztus 21., 15:53

Szerző:

A szerdai időjárás során szakadozott felhőzet és gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk. Elsősorban a délnyugati, déli határvidéken, majd délután egyre inkább az ország keleti harmadán várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással. Az éjszaka első feléig arrafelé még előfordulhat csapadék, majd a legtöbb helyen ott is csökken a felhőzet, kiderül az ég  – írja a Hungaromet.

A csütörtöki időjárás nem kedvez a lufis kerti partiknak

Csütörtökön napközben fátyolfelhőzet lesz felettünk, amely az ország északi felén időszakosan szűrheti a napsütést, a Tiszántúlon emellett gomolyfelhők is képződnek. Az ország keleti felén egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél szerda estig sokfelé lesz élénk, a Dunántúlon, a főváros környékén és északkeleten helyenként erős, majd reggelig fokozatosan veszít erejéből a légáramlás, holnap napközben már inkább csak a Tiszántúlon várható élénk széllökés.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25, 31 fok között valószínű.

Erős szélben kihívás jól vezetni

A rendőrség tanácsai szerint alapszabály, hogy minél nagyobb egy jármű oldalfelülete és minél magasabb a súlypontja, annál érzékenyebb az oldalról érkező szélnyomásra. Ebből kikövetkeztethető, hogy a magas építésű autók kényesebbek az oldalszélre. 

Különösen igaz ez a nagy oldalfelületű furgonokra, teherautókra és buszokra. Ezekbe mint a vitorlába kap bele a szél, különösen a könnyű építésű, de magas ponyvás felépítmények vannak kitéve ennek a veszélynek, főleg, ha rakomány nélkül, terheletlenül járják az utat.

Erős szélben az ilyen könnyen boruló járművek közelében haladó személyautósoknak sokkal jobban kell figyelniük, előzéskor. Kikerüléskor nem csak arra, hogy a széltől a másik jármű elhagyhatja a nyomvonalat, de arra is, hogy mellé érve az előzést-, elhaladást végző autó hirtelen szélárnyékba kerül, ami miatt letérhet az addigi irányról: és a szélárnyékból kikerülve ez ismételten megtörténhet.

A szélárnyék jelenségre nem csak nagyméretű járműveket előzve, kikerülve kell felkészülniük az autósoknak. Tereptárgyak mellett elhaladva, ezek lehetnek nagyméretű épületek, felüljárók lábazata, vagy akár egy dombhát, szintén szélárnyékba kerülhet a jármű, tehát a mozgása, viselkedése hirtelen megváltozik.

Nagy szélben a nagysebességű autózásnak is hatványozott nehézségei lehetnek. Menet közben az autók karosszériájára felhajtóerő hat, amely a haladási sebességgel növekszik (hasonlóan, mint a repülőgépszárnyakra, csak természetesen nem olyan intenzíven). A felhajtóerő növekedésével csökken a tapadás. Ha egy autó 100 km/óra sebességgel 50 km/óra sebességű szembeszelet kap, akkor a légerők úgy hatnak rá, mintha 150 km/h sebességgel haladna. A szél emelőereje különösen jól érvényesül például szembeszélben felüljáróról lefelé nagyobb sebességgel haladva, a kormányzás könnyű lesz, kicsit olyan, mintha felúszna az autó.

Éppen ezért érdemes lassabban menni, amellyel az autó mozgása érezhetően nyugodtabb lesz. Vezessenek óvatosan!

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)