Csillag a házon

Közeleg az alkony, csendesek a házak a Lónyay utcában. A pékség már zárva, csak a söröző teraszán hallatszik a foci-világbajnokság moraja. Nyakunkon a Szent Iván-éj, pezsegnek a múzeumok, de a júniusi 21-i dátum másra is emlékeztet. 1944-ben ezen a napon zárult le a budapesti zsidóság csillagos házakba való átköltöztetése. Kétezer épületre Dávid-csillag került. Majd kétszázezren fogták a bőröndjüket, gyerekeiket, nagyszüleiket, és átlépték a számukra kijelölt otthon küszöbét.

Anno a 18-as számú ház is bélyeget viselt. (A közelben lévő nem csillagos házakra Itt nem laknak zsidók! felirattal plakátot ragasztottak.) Állunk a kapualjban, véljük: a gangos bérház talán már a százat is megélte. A falak hallgatnak, ám sok mindent tudhatnak. De ki emlékszik rajtuk kívül a bélyeges seregre?

A ház parkolójában kisebb csoport gyülekezik. Farmeros tinik, hátizsákos fiatalok, öltönyös és pólós öregurak. A lányok közül többen kottát szorongatnak, majd az egyik fiú tangóharmonikát csomagol elő. Egy szemüveges férfi Amszterdamból tévedt az öreg házba. Kérdésünkre angolul megsúgja: a felesége szülei laktak itt a háború alatt. A muskátlis erkélyeken megjelennek a kíváncsi lakók, a bátrabbak egyenesen közénk merészkednek. Egy idős hölgy almazöld kosztümben érkezik. Elegáns és mosolyog, mint aki ünnepre készül. Egy-kettőre kiderül, ő dr. Besnyő Ivánné Marietta, aki tízévesen egyike volt a csillagos ház lakóinak. A bécsi Centropa Alapítvány munkatársai kérték fel az eseményre. Megszorítja a kezem, kéri, hogy tegeződjünk. Aztán Baglyos Natália, a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tanára mindenkinek bemutatja Mariettát, aki felidézi családja történetét.

Az apai nagyszülők még II. Józseftől kapták a Domány vezetéknevet, mert Heves megyeiek voltak, és ott volt egy ilyen nevű község. Domány Jakab nagyapának tizenhárom gyermeke született, és malombevásárlóként kereste a kenyérre valót. (Pékségeknek kutatott fel és árult különféle gabonatermékeket.) Gyöngyösön éltek végtelen szegénységben, de a hét fiúból végül mindegyik diplomát szerzett. (Zoltán azért nem, mert katonaként hősi halált halt a nagy háborúban.) Tibor volt a legkisebb, a tizenharmadik, ő lett Marietta édesapja. Eszes fiú hírében állt, a jezsuita papok már ötéves korában felvették az iskolába. A jogi egyetemet az 1910-es években végezte, ekkor már nem éltek a szülei. Az ínséges diákéveket úgy vészelte át, hogy „napokat evett”. Gyengébb diákoknak segített a tanulásban, cserébe ebédet, vacsorát kapott. Az első világháborúban hadnagyként Károly-csapatkereszttel tüntették ki, aztán orosz hadifogságba esett, megjárta Szibériát. Majd miután kitört a béke, és hazakerült, ügyvédként praktizált.

Az anyai nagypapa, Spitzkopf Jenő, Zalasöjtörön született és a húsiparban épített ki üzletet. Nagyvágók voltak, sertéshússal kereskedtek. Ezt az anyai nagymama, Baumgarten Róza sem bánta, mert a disznóvágás jól jövedelmezett. A Nagyvásártelepen és a Vásárcsarnokban is vittek boltot, vendéglőknek, köztük a Gundelnek is szállítottak. Az ő lányuk volt Spitzkopf Margit, Marietta édesanyja. Margit zongorázott, Schubert-dalokat énekelt, művészi pályára készült, de a végén feleségül ment Ascher Gyulához. Gyula viszont nemcsak posztóval és ruhával kereskedett, de a pénzt is könnyelműen szórta, elkártyázta a tekintélyes hozományt. A Spitzkopf-szülőknek ez nemigen tetszett. Hazahozták Margitot, és elindították a válópert. A válóperes ügyvéd pedig nem más volt, mint Domány Tibor, aki, miután szétválasztotta a házasokat, elvette feleségül a szép szemű ügyfelet.

„A Magyar utcában éltünk aztán egy erkélyes bérházban, ami a Spitzkopf nagyszüleim tulajdona volt. Ők a földszinten, mi az emeleten. A nagyapám az ipartestület elnökhelyettese volt, bálokra is jártak, olyankor szmokingot viselt, a nagyanyám pedig nagyestélyit. Nem vezettek kóser háztartást, sok finom disznóhúst ettünk. Uzsonnára tejeskávé és kuglóf került az asztalra. Egyetlen gyerek voltam, tizenegy hónapos koromtól a nevelőnővel osztottam meg a szobám. A szép Kerkay Irén katolikus nemesi családból származott, de született egy törvénytelen fia. A családja kitagadta, így került hozzánk nevelőnőnek. Maminak szólítottuk, nagyon szerettem. A fiát az egyik nagynénje nevelte, csak hétvégenként látogatta. A Károlyi kertbe jártunk játszani, meg a jégpályára korcsolyázni. Irén a haláláig velünk lakott, költözéskor mindig jött a családdal.”

Életbe léptek a zsidótörvények, el kellett adni a bérházat. A család innen a Ráday utcába költözött két kisebb lakásba. Amikor kijelölték a csillagos házakat, Spitzkopf nagypapa már nem élt. A szíve hagyta cserben: nem tudta elviselni, hogy elvették az üzleteit. A Lónyay utca 18-ban rokonok is laktak, így elviselhetőbb volt a zsúfoltság. Irén gyakran vitt élelmet a bélyeges házba; segített, ahogy tudott. Kijárási tilalom volt, és egyre csökkentek a fejadagok.

„Édesanyám testvérét munkaszolgálatra vitték. Szentkirályszabadjáról került Borba, Radnótival egy században menetelt, ott érte a halál. Apám egyik testvére, Ármin bácsi tanár volt, és volt egy Sári nevű lányuk. Sári megismerkedett egy svéd tisztviselővel, aminek nagy szerelem lett a vége. Harald egy svéd biztosítótársaságnak dolgozott, és elvitte Sárit Stockholmba. A vészkorszakban Sári próbálta menteni a családot, így küldött nekünk Harald svéd menlevelet. Apámat háromszor hozta vissza Wallenberg a Józsefvárosi pályaudvarról. Aki nem tudott menekülni, hiába volt menlevele, bevagonírozták. Szálasi hatalomátvétele után a Pozsonyi úton, svéd védett házban húztuk meg magunkat. Egy téli reggelen aztán ide is értünk jöttek. Hallottuk a lövöldözéseket, nem tudtuk, hogy mi lesz a sorsunk. Gyerekeket és sokakat, köztük Richter Gedeont és a feleségét is a Dunába lőtték. Mi végül nem a Dunában, hanem a gettóban, egy nyirkos pincében kötöttünk ki.”

Marietta apja a jegygyűrűjét adta oda egy darab kenyérért. Amikor már elviselhetetlen volt az éhezés, elővett egy-egy szem kockacukrot. „Kislányom, ezzel még egy napig kihúzzuk.”

Az oroszok az utolsó pillanatban érkeztek.

Marietta arcán tökéletes a smink, de a púder alatt látszanak a fájdalom jelei. A történet végén megremeg, a hangja is rekedtebb lesz. Erős asszony, egy rövid csönd után összeszedi magát. Már megint mosolyog, örömmel veszi át a virágcsokrot.

Gombóc van a torkunkban, nem tudunk jobbat, tapsolunk. Faragó (Fischer) László áll mellettem, párás a szemüvege. Hétéves gyerekként lett a ház lakója, azóta is itt él. Mutatja a borostyános erkélyt.

Ez az ő otthona.