Csecsemőpárt
Gyurcsány pártelnökként gyenge, az elnökség pedig erős jogosítványokat kap a Demokratikus Koalícióban – állítja Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, az új párt alelnöke. Szerinte szervezetük nem lesz vezérelvű, és tisztes szegénységben fog működni. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
- Vezérelv alapján működik majd a pártjuk?
– Dehogy!
- Lengyel László azt írta a minap, hogy Gyurcsány távozásával nagy tehertételtől szabadultak meg a szocialisták, nem kell ragaszkodniuk a vezérelvhez.
– Annak idején az MSZP-ben sem akartunk ilyen pártot. Mivel sokan nem képesek arra, hogy az országgal kapcsolatos elképzeléseinkről jó színvonalon vitatkozzanak, inkább stigmatizálnak bennünket. Pedig mi egy nyugatos, modern, balközép, polgári pártot építünk.
- Elemzők szerint az új pártot egyelőre Gyurcsány karaktere határozza meg, hiányzik belőle a politikai tartalom.
– A kilencvenes évek közepén Horn Gyula karaktere határozta meg az MSZP-t, mégsem vált a párt vezérelvűvé. A Fideszben Orbán Viktor dönt arról, ki legyen országgyűlési képviselőjelölt, választókerületi elnök. Nálunk sem a pártelnöknek, sem az alelnököknek nincsen a demokratikus működést veszélyeztető extrajogosultságuk.
- Gyurcsányt választották az új párt vezetőjének. Sokan kételkednek abban, hogy vele rövid távon sikeres lehet a szervezet.
– Ez a párt jóval többről szól. Megfogalmaztuk a köztársaság 22 pontos kiáltványát, amely rögzíti, milyen Magyarországot képzelünk el. Várhatóan jövő tavasszal megmérik a szervezet elfogadottságát a közvélemény-kutatók. Azt fogják megállapítani, hogy minden nehézsége, gyermekbetegsége ellenére komoly erő jelent meg a politikai térben.
- Vagyis előnyös a DK-nak, hogy a Fidesz karaktergyilkossága miatt hitelét vesztett Gyurcsány lett a vezetője?
– Alapszabályunk szerint a pártelnök gyenge, az elnökség pedig erős jogosítványokkal bír. Minden tagunk részt vesz a kongresszus munkájában, amely dönt minden fontos kérdésben. Nincs közbülső testület, így a DK a legdemokratikusabban működő magyar parlamenti párt. Ha tízezer tagunk lesz, akkor tízezren választanak majd elnököt. Az országot járva úgy látom, hogy megkoptak a személyünkkel, kormányzati politikánkkal kapcsolatos ellenérzések. A Fidesz politizálása pedig bebizonyította, hogy mi a konfliktusokat vállalva, lényegesen tisztességesebben, hazafiasabban kormányoztunk. A 2006-os kampány óta most először fordul elő, hogy beszélgetni akarnak velünk az utcán. Megszűntek az atrocitások. Ismét azt mondják az emberek: csak magukban bízunk! Gyurcsány népszerűsége az elmúlt hónapban nyolc százalékkal nőtt. Az utóbbi két évben az ellenzéknek nem sikerült elmozdítania a politikai ingát. Pedig csak akkor tudjuk leváltani Orbánt, ha a Fideszből kiábrándult választók hozzánk jönnek, és nem a bizonytalanok táborát gyarapítják.
- Megkapták a liberális címkét is. Gyurcsány a DK születésnapi rendezvényén azt mondta, az új szervezet a szabadság és a szolidaritás pártja lesz. Az MSZP jelezte: ez a definíció az SZDSZ alapító okiratában is szerepel.
– És azt is mondják, hogy a liberálisok távoztak az MSZP-ből. Liberális lenne Csiha Judit, Avarkeszi Dezső, Vojnik Mária, Kósáné Kovács Magda vagy az MSZP szociáldemokrata platformjának volt vezetője, Vitányi Iván?
- Önök is stigmatizálnak: magukat modernnek mondják, miközben a szocialistákra a maradi bélyeget sütik rá.
– Soha nem mondtunk ilyet.
- Dehogynem. Gyurcsány azt állította, hogy az MSZP hűtlenné vált a modern, polgári értékekhez.
– A volt miniszterelnök ezt még MSZP-tagként említette, és azt is leszögezte: ez az utolsó kritikája a pártjával szemben. Ám a maradi bélyeget soha nem sütötte rájuk. Ha kígyót-békát kiabálnak ránk, akkor sem fogunk rosszat mondani a szocialistákról, hiszen közös célunk az Orbán-kormány leváltása.
- Ehhez az emberek hétköznapjait érintő kérdésekkel is foglalkozni kellene. Nem elég csupán elvont témákról, az alkotmányról, a köztársaság szerepéről beszélni. Sokan nyögik a visszafizethetetlen devizahitel kamatait, nincs munka, egyre jobban leszakad a vidék.
– A mi szervezetünk egy hete nem is létezett. Ugye még senki nem kér tőlünk kidolgozott szakmai programokat? Az MSZP csaknem két éve ellenzékben van, de nincs kiforrott szakpolitikája...
- Az imént azt mondta, nem szapulja őket.
– De ez tény. Az MSZP mai vezetőinek, meghatározó politikusainak egy része is ezt mondja. Elfogadtuk a pártunk alapító nyilatkozatát, amely utat mutat a napi politizáláshoz. Ezzel párhuzamosan tíz szakpolitikai stábot állítunk fel. A csapatokban önkéntes szakértők dolgoznak majd. Ezután társadalompolitikai, majd választási programot írunk. Ez az építkezésünk sorrendje. Csecsemő még ez a párt!
- És hendikeppel indul: a frakciója nem alakulhat meg, pénze alig van az építkezéshez.
– Úgy tekintjük, megalakult a frakciónk, de képviselő-testületként nem tudunk működni, mert Kövér László akadályoz minket. Ám sebaj, ugyanúgy hozzászólunk a vitákhoz, írásbeli kérdéseket teszünk fel, dolgozunk tovább. Ez a párt tisztes szegénységben fog élni. Nem vagyunk hajlandók elfogadni az áttekinthetetlen pártfinanszírozási rendszert. Átlátható szervezet leszünk. Ha veszünk tíz golyóstollat, akkor a vásárlásról beszámolunk az interneten is.
- Pártjuk mintha nem szerencsés csillagzat alatt született volna. A pártpolitika hitelvesztése miatt létrejött már egy civil „demokratikus koalíció”, amely képes több tízezres tüntetéseket szervezni.
– Nincs bennünk politikai féltékenység. Jó, ha olyan demokratikus mozgalmak alakulnak, amelyeknek a célja Orbán féldiktatórikus rendszerének a megdöntése. Biztatjuk őket: legyünk minél többen! Párbeszédre lesz szükség közöttünk. Korábban a civilek elhatárolódtak a pártpolitikusoktól, de hál’ istennek már szívesen fogadják őket a rendezvényeiken. Nem kell versenyeznünk velük. Közösen kell küzdenünk a Fidesz rendszere ellen. Orbán tönkretette az eddig megszokott politikai versenyt. Magyarországon féljogállami, féldiktatórikus rendszer alakult ki. A törésvonal nem a jobb- és a baloldal között húzódik, hanem demokraták és nem demokraták között.
- Ugyanúgy stigmatizál, ahogy a Fidesz tette korábban. Csak Orbánék nemzetiekre és nemzetietlenekre osztották a mezőnyt. Még ha a lényegi kérdésben igaza is van, túlzónak tűnik a leegyszerűsítés: színesebb a jobboldali tábor annál, hogy csupán a „nem demokraták” jelzővel lehetne leírni.
– Egyetlen mérsékelt európai elemző és újság nem képes demokratikusnak leírni Orbán rendszerét. A demokrácia és a jogállam lebontására demokratikus úton sem kapható felhatalmazás.
- Felelősek a szocialisták és Gyurcsány Ferenc is abban, hogy idáig jutottunk.
– Mi azok közé tartozunk, akik ezt a felelősséget elismertük.
- „Ha kicsi az összetartás, nincs sok esélyünk az orbáni diktatúra ellen.” Ezt Dániel Péter ügyvéd írta önnek, mivel őt – Wittner Máriát ócsárló kijelentései miatt – nem akarják a soraikban látni. Van benne ráció, még ha a mondatot a személyes sértettség motiválta is.
– Az emberi méltóság védelme azokat is megilleti, akik mások ehhez való jogát megsértik. A másik alapelvünk a nyugodt, higgadt, mérsékelt hangnem. Dániel nem így fogalmazott. De valóban figyelnünk kell egymásra. Montesquieu mondta azt, hogy „először szükségszerűen ember vagyok, és csak véletlenül francia”. Ennek analógiájára: elsősorban demokraták vagyunk, és csak másodsorban DK-sok, 4K-sok, LMP-sek, millások és szocialisták.