A szeméttelepen találták meg a csecsemő holttestét - 16 évvel ezelőtti gyilkosság miatt felelhet a kegyetlen apa
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. június 15-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztálya tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást.
2004. szeptember 24-én hajnalban a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra. A férfi ezt követően
az újszülöttet becsomagolta, majd az utcára vitte és a lomtalanítási célból kihelyezett hulladékok közé rejtette.
A nő szólt a férjének, hogy hívjanak mentőt, de a férfi életveszélyesen megfenyegette őt arra az esetre, ha bárkinek szólna a gyermek születéséről. Az
újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között.
Az újszülött halála kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás miatt következett be.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.
A gyanú tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a várható büntetés nagyságára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy
a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén elrejtőzne vagy megszökne.
A gyanúsított személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól is, hogy a gyanúsított a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné.
A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. július 15. napjáig.
A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.