Vitézy Dávid: Csárdi Antal volt az egyetlen Tóni, aki támogatott

Csárdi Antal kilépett az LMP-ből, majd támadásba lendült. A politikus szerint az LMP megszűnt ellenzéki pártnak lenni,

2024. október 21., 10:45

Szerző:

„Kiléptem az LMP-ből. Ez az egyszerűnek tűnő mondat valójában nagyon sok érzelemmel és tartalommal bír, hiszen 15 évig voltam a párt tagja. Sokat köszönhetek egykori politikai közösségemnek, ezért rendkívül fájdalmas a döntés. Olyan döntések, események kényszerítették ki döntésemet, melyek ismeretében nem csukhatom be a szemem. A politika, értékválasztás. Ma szomorúan kell szembenéznem azzal a ténnyel, hogy kibékíthetetlen ellentét van az LMP és az én politikai alapértékeim között” – írta vasárnap a Facebook-oldalán Csárdi Antal képviselő.

Az egzisztenciális kérdéseket még megvárja

Hozzátette: „a kilépési folyamat elindult nemcsak a pártból, hanem az országgyűlési frakcióból is. Az ideológiai távolság ami kialakult, értelmezhetetlenné tenné, hogy akár fél lábbal része maradjak ennek az egykor szebb napokat megélt pártnak. A frakcióból való kilépésem, ami a jelenlegi tudásom szerint az LMP frakció megszűnését is eredményezi akkor történik meg hivatalosan, ha megbizonyosodtam róla, hogy a frakciónál dolgozó munkatársak egzisztenciális helyzete potenciálisan biztosított, de mindenképpen még ebben az évben” – írja.

Nem sokat kellett várni az első támadásra

Itt azonban nem állt meg a történet: Csárdi Antal a 444-nek adott interjúban így folytatta:

„A szememben az LMP megszűnt ellenzéki pártnak lenni. Ez nem csak úgy lóg a levegőben: egy számomra rendkívül megbízhatónak tartott személytől eljutott hozzám egy olyan bizonyíték, ami igazolja, hogy még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna a Vitézy-projektről, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és a párt vezetése között.”

– mondta.

Nem az a Tóni!

Nem sokat kellett várni Vitézy Dávid reagálására sem. Mint írja:

Alaptalan, a 2026-os kampány része

– reagált Vitézy a Telexnek.

Hozzátette: „Mivel az országos pártpolitikában továbbra sem szeretnék részt venni, a pletykálkodásra, hazudozásra, jólértesültséget álcázó árulásra és persze folyamatos kavarásra alapuló régi ellenzéki virtusból a jövőben is szeretnék kimaradni, és Budapest, illetve a magyar vasút valódi ügyeire koncentrálni, ahogy eddig is tettem”.

Egyúttal közölte:

Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta (ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette), ezt köszönöm neki.

Vitézy elmondása szerint  Csárdi LMP-s vezetőként az egyike volt azoknak, akik rábeszélték az együttműködésre, jóval a párt erről szóló hivatalos döntései előtt, és Szentkirályi Alexandra visszalépése után két nappal is ott izgult és drukkolt az eredményváróján.

Végül üzent Csárdinak és a lemondását elváró Hadházy Ákosnak is: „sok sikert kívánok a Duna-párt vagy ki tudja milyen nevű új ellenzéki mozgalmuk megalapításához – de kérem, hogy hagyjanak ki a 2026-os kampányukból”.

(Fotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala)

12:03

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.