Itt az év vége, fokozódik a családon belüli erőszak

Égnek a telefonok, de van más lehetőség is segítséget kérni.

2020. december 23., 05:43

Szerző:

Az éjjel-nappal hívható segélyhívó számok mellett ez évtől applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket - közölte az MTI-vel a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., amely kiemelte: idén a járványhelyzet miatt is többen hívták a lelkisegély-szolgálatokat, az ünnepi időszakban pedig még tovább nő a hívások száma, írja az MTI. 

    Közleményükben rámutattak arra, hogy a pandémia nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is veszélyezteti. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a világban - így Magyarországon is - emelkedett a kapcsolati erőszakot és a lelki krízist elszenvedők száma - írták.

Ezt fokozhatja a feszültebb ünnepi időszak, amit bizonyít a telefonos segítőszolgálatoknál tapasztalható decemberi hívásszám-emelkedés.

    Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak nyújt segítséget, és szükség esetén gondoskodik az áldozatok kimenekítéséről, elhelyezéséről is. Akik pedig valamilyen okból lelki krízishelyzetbe kerültek, azok szintén a nap 24 órájában ingyenesen és anonim módon hívhatják a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) telefonszámát.

    Azt írták: a járvány miatti korlátozó intézkedésekkel összefüggésben áprilisban megugrott a két szervezethez érkezett hívások száma a korábbi év azonos időszakához képest. Különösen nehéz a karácsony-szilveszter időszaka, ezért

az OKIT és a LESZ segélyvonala az ünnepek alatt is éjjel-nappal működik (06-80-20-55-20, illetve 116-123, 06-80-810-600).

    Segítséget kérni már nemcsak telefonon, hanem ezen az oldalon is lehet, anonim módon, digitális nyomok nélkül, emellett ezen a Facebook-oldalon a  felület, a teljes biztonsággal használható chatfelület és egy ingyenesen letölthető applikáció, a "Kapcsolj egyből" is segíti a krízishelyzetben lévőket (Itt tölthető le androidos telefonra, itt pedig iPhone-ra)

 

 

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.