Családi központ nyílt Budán az egyszülős családoknak

Magyarországon jelenleg közel 300 ezer egyszülős család van.

2022. március 21., 21:26

Szerző:

A Déli pályaudvar mellett, a Magyar Jakobinusok terén egyszülős családi központ nyílt Egyszülős Családi Segítő Központ néven – közölte Fürjes Balázs a Facebookon. A bejegyzésben megjegyzi, hogy Magyarországon jelenleg közel 300 ezer egyszülős család van, valamint több mint félmillió gyermek nő fel ilyen családban. Ez Budapesten a második ilyen központ, már a pesti oldalon 2018 óta működik van ilyen hely.

 

A poszt szerint a központban gyermekfelügyeleti, jogi, pszichológiai és munkavállalási tanácsadást is nyújtanak az egyedülálló szülőknek, továbbá workshopokra, előadásokra is lehet jelentkezni. „A legtöbb program pedig teljesen ingyen, vagy minimális térítés mellett vehető igénybe!” – olvasható a bejegyzésben.

 

 

A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt is megemlíti, hogy a hely akadálymentesített, így babakocsival és kerekesszékkel is könnyen megközelíthető.

 

Bár a központot elsősorban az egyszülős családok számára hozták létre, azok is igénybe vehetik a szolgáltatásokat, akik kétszülős családban élnek.

(Kiemelt kép: Fürjes Balázs Facebook-oldala)