Csak előre kiválasztott diákok ebédelhettek együtt Áder Jánossal a pécsi iskolában, ahol még a konyhásnénik is új ruhát kaptak az államfő látogatására

2019. március 22., 11:35

Szerző:

Szerdán Pécsett a Leőwey Gimnáziumban járt Áder János köztársasági elnök, hogy egy rendhagyó tanórán a klímaváltozás, a fenntartható fejlődés témakörében adjon elő a diákoknak.

Ádert mintegy másfél tucatnyi diáktüntető várta a gimnáziumnál, egyebek között azt kiabálva, hogy „bábu vagy János!" meg hogy „hoztunk neked gerincet!", az államfőt kritizáló matricákat levakartatták a falakról. A környéken hatalmas volt a rendőri készültség. (Áder később megtekintette az Év Európai Fáját is) 

A 444 beszámolója szerint szerint több szint is le volt zárva a köztársasági elnök miatt az épületben, mindenhol biztonságiak és rendőrök leselkedtek. Az éttermet külön erre az alkalomra festették ki, de még ez is semmi, ugyanis a Pécsi STOP meg úgy értesült, hogy az esemény apropóján

még a konyhás nénik is új ruhát kaptak, az Áderrel ebédelő diákokat pedig előzetesen válogatták ki.

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.