Csak azért nincs tűzparancs a határon, mert rossz lenne a visszhangja – árulta el Nógrádi György
Magyarország azért nem adott ki tűzparancsot a déli határon, mert annak rossz lenne a sajtóvisszhangja – mondta sok egyéb mellett a NER kedvenc biztonságpolitikai szakértője egy pesterzsébeti fideszes kampányrendezvényen. Nógrádi György, aki ha akarna, már űrhajókat is javíthatna, mindenkitől azt kérte, hogy szavazzon a Fideszre.
A Hír TV helyszíni beszámolója szerint Nógrádit Földesi Gyula, Pestszenterzsébet fideszes képviselőjelöltje konferálta fel, aki külön is megkérte a szakembert, hogy
ne felejtse ki elemzéséből Soros Györgyöt és az ő terveit.
A szakértő, aki nemrég egy szójakonferencián fejthette ki korszakos gondolatait, mindjárt a Csávázástól betakarításig Arystával és a Terménypiaci kilátások című blokk után, de még az ebédszünet előtt, nem felejtette:
„Nyilvánvaló, az Egyesült Államok stratégiai érdeke az, hogy az ellenfeleit és barátait gyöngítse. Ebbe Soros belejátszik. Ha migránsokat fogadunk be Európába, azzal Európát gyengítjük” – összegzett Nógrádi.

A szakértő hosszan beszélt arról is, hogy Orbán Viktor úttörő volt Európában azzal, hogy meg merte építeni a kerítést, és az elmúlt évek az intézkedés helyességét igazolták.
A hallgatóság még kérdezhetett is a fórumon.
– Miért nincs kiadva a tűzparancs?
– Nem vagyunk hajlandók ezt a tűzparancsot kiadni, és főleg nem elsőként Európában.
Aki ezt elsőként kiadja, annak neki fog menni nagyon sok sajtó.
A második-harmadiknál már más lesz a helyzet. Azért építettük a kerítést, hogy elkerüljük a tűzparancsot.
A fórumon felolvasták a bevándorlásszervező irodák elleni önkormányzati előterjesztést is, amely megszavazását bár vidéki városoktól kérték, a pestszenterzsébeti Fidesz-frakció is beterjesztette a közgyűlésnek.
A baloldali többség azonban nem vette napirendre, mert szerintük
nem akar senki bevándorlásszervező irodát nyitni a kerületben.