„Csak a fideszes rokonok és a haverok kaszálnak”

Az MSZP szerint bár Orbán Viktor miniszterelnök az aratás évének nevezte az ideit, a Fidesz politikájának köszönhetően csak a rokonok és a haverok „kaszálnak”.

2013. május 18., 12:56

Hiába a sikerpropaganda, a családok még mindig a gödör alján vannak – mondta Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján. Hozzátette: bár a kormányfő a szerdán közzétett GDP-adatokkal kapcsolatban aratásról beszélt, a GDP csökkent az egy évvel ezelőttihez képest, a munkanélküliség nőtt, az államadósság aránya pedig 82 százalékra emelkedett – írja az MTI.

Burány Sándor szerint Orbán Viktornak inkább egy Nemzeti dohánybolt avatási ünnepségén kellett volna aratásról vagy még inkább kaszálásról beszélnie, mivel a Fidesz politikájával „a legtöbbet rokonok és haverok kaszálnak”. Ebből azonban a lakosság semmit sem érez – jelentette ki az MSZP-s politikus, aki szerint hiába a rezsicsökkentés, ha az Orbán-kormány harminc új adót vezetett be 2010 óta, és ha az élelmiszerárak egyre növekednek, a kormány mégsem támogatja a szocialisták áfacsökkentési javaslatát.

Kitért arra is, hogy 2010 óta nem emelkedett a családi pótlék, illetve hogy egy átlagos család három év alatt 300 ezer forintot vesztett az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt. Burány Sándor kérdésre válaszolva azt mondta: Martin Schulz, az Európai Parlament német szociáldemokrata elnöke pontatlanul fogalmazott, amikor egy lapinterjúban arról beszélt, hogy Magyarország „össze akarja írni a zsidókat”. Hozzátette: bár a Jobbiktól valóban elhangzott ilyen kezdeményezés a magyar parlamentben, azt nemcsak a többi ellenzéki párt utasította el, hanem a Fidesz sem „hódolt be” ennek a követelésnek.