Lantos Gabriella: Az oltási kedv attól függ, a magyarok mennyire bíznak meg a kormányban

Miért követel nálunk a COVID ilyen sok emberéletet?

Azért, mert nálunk a járványkezelés a második hullámban teljesen sikertelennek bizonyult. Ennek számos oka van. Az első és legfontosabb, hogy a hazai államigazgatás az egészségügyben nem képes szofisztikált működésre. Vagy elfojtja a járványt, mint tette az első hullám idején, vagy nagyjából szabadon engedi. Tavasszal a hatások olyan enyhék voltak, hogy sem a lakosság, sem a politikusok nem hitték el, hogy a tömeges COVID-fertőzés tényleg komoly veszély. Így aztán a nyári időszakban elmaradt a felkészülés a következő hullámra. Őszre azonban a vírust a nyaralók visszahurcolták azokból az országokból, ahol még terjedt a járvány. A második hullám valójában teljesen felkészületlenül érte az országot. A lakosságot és a politikusokat, közöttük Orbán Viktort is. Azt viszont a politikai elit már tavasszal megtanulta, hogy a gazdaság nagyot zuhan, ha komolyan veszik a védekezést. Úgy döntöttek, hogy nem lesznek nagy lezárások, hiszen az első hullám idején nem történt komolyabb baj. Akkor azonban, amikor nem fojtják el a járványt, az megmutatja magát igazi valójában. Ez pedig nemzeti tragédia méretét öltötte, főleg mert tesztelő, kontaktkutató kapacitások nélkül mentünk neki a második hullámnak, amelyet szabadon engedtek, hogy megmentsék gazdaságot. A korlátozásokat persze a végén mégis be kellett vezetni, de erre csak hat héttel később került sor, mint a környező országokban, és mint amikor igazából szükség lett volna rájuk. Jellemző, hogy Szlovákiában október elején hozták meg a szükséges döntéseket, amikor 450 fertőzött volt, Magyarországon viszont november 15-én, amikor már több mint ötezer COVID-beteg volt az országban.

A késlekedésnek is vannak fokozatai. Magyarország egyre őrzi a harmadik legrosszabb helyét a lakosságarányos halálozási arányban, miközben az első és második helyen váltották egymást az országok. Korábban például Csehország és Belgium vezetett, csak ezekben az országokban szigorítottak. Nálunk most éppen Horvátország és Bulgária után a legrosszabb a helyzet. És nem változtatunk. Mert nem tudunk?

Így van, már nem tudunk. A járvány korai szakaszában, októberben, amikor Szlovákia után Csehország, majd Ausztria is szigorított, mi nem csináltunk semmit. Hat hétig csak néztük, hogy a járvány szabadon garázdálkodik. Mi tízszer akkora szintnél rendeltünk el olyan korlátozásokat, amelyeknél már csak sokkal szigorúbb intézkedésekkel lehetett volna visszaszorítani a járványt. Az, hogy szándékosan nem teszteltek, a kontaktkutató kapacitásokat pedig Magyarországon ki sem fejlesztették, azt jelentette, hogy eszköztelenül, feltett kézzel álltunk a járvány terjedése előtt. Intézkedésekre a kormány csak november közepén, akkor szánta el magát, amikor olyan hírek jöttek az egészségügyi intézményekből, hogy már nem képesek ellátni a betegeket. De a szigorúság meg sem közelítette a környező országokét, ahol hetekig kijárási tilalom is volt.

Lantos Gabriella

Fotó: Merész Márton

Az év utolsó napján megint ezerrel több fertőzést mutattak ki, mint az előző napon. Ez már a szenteste családi ünneplésének következménye?

Magyarországon annyira megbízhatatlan az új fertőzésekről szóló adatszolgáltatás, hogy valójában nem is érdemes odafigyelni rá. Én úgy látom, hogy ezeknek a számoknak a kormányzat sem tulajdonít különösebb jelentőséget, a nyilvánosságra hozott adatok inkább kommunikációs, propagandacélokat szolgálnak. Valójában csak a halálozások száma az, aminek köze van a valósághoz. Sajnos azonban a közölt számok ebben is nagyon hullámzók. Egyik nap duplázódnak, a másik napon feleződnek. Az, hogy látszólag ekkora különbségek vannak a napi adatok között, egyáltalán nem természetes velejárója egy járványnak. Csak egy dolgot mutat: hogy nagyon rossz minőségű az adatszolgáltatás.

A KSH némi késéssel közöl viszont tanulságos halálozási adatokat. Azt látjuk például, hogy a 48. héten 1317-tel többen veszítették életüket, mint 2015–19 átlagában. A hivatalos halálok csak az esetek kétharmadában volt a COVID. Mit tudunk, vagy mit sejtünk a többiekről?

Az októberi-novemberi adatokból azt láttuk, hogy ebben a két hónapban a sokévi átlagnál háromezerrel több olyan rejtélyes halálozás volt, amelyet az adatok szerint nem a járvány okozott. Ennek üzenete az, hogy még az elhunytakról szóló közlések is nagyon megbízhatatlanok. A járványnak valószínűleg sok olyan halottja van, akiket nem tartanak nyilván COVID-osként, mert nem is tesztelték őket időben. Már látjuk az elmaradt diagnózisok és kezelések tragikus következményeit is, erre az első hullám idején is számítani lehetett. Ha az egészségügy nem működik megfelelően, ha az alapellátásban vizsgálatokra nem fogadják az embereket, ha a műtéteket nem végzik el, akkor a krónikus betegek között előbb-utóbb – az adott esetben féléves késéssel – megemelkedik a halálozás.

A külügyminisztérium portyázói és fürkészei a lélegeztetőgépek után a járványra való hivatkozással vettek egy Airbus repülőt is, amellyel Szijjártó Péter el is ment Pekingbe, hogy onnan hozzon másfél millió antigéntesztet. Ennek lehet örülni? Megoldódik a tesztmizéria?

Engem egyáltalán nem nyugtat meg, amikor egy olyan hozzá nem értő külügyminiszter intézi a tesztek beszerzését, aki már a teljesen felesleges lélegeztetőgépek vásárlását is nagyon nagy korrupciós felárral bonyolította le. Az egészségügyi beszerzéseknek az egész világon elfogadott rendje van, a megkerülhetetlen szabályokat a szakértők pontosan ismerik, és azokat követik. Ezt a munkát a szakintézményekre kell bízni, nem pedig egy olyan fiatalemberre, akinek a tudása nem megfelelő, viszont már tudjuk, hogy korábban elképesztő mennyiségű pénzt herdált el. Nem nyugtat meg, ha ő vesz teszteket. Szerintem ez megint újabb píárfogás, és valójában nem tudjuk, hogy mennyi használható vizsgálati anyag van Magyarországon. De nem is az számít, hogy mennyi teszt van a raktárakban, hanem az, hogy a vizsgálatokra kerüljön sor a tünetek megjelenése után 24 órán belül, és további 24 óra alatt történjen meg a kontaktkutatás, amit nálunk viszont egyáltalán nem végeznek el. Mindegy, hogy mennyi tesztet halmoztunk fel, ha a tünetek megjelenése után egy héttel használják őket. Addigra a beteg megfertőzhetett akár ötven-száz másik embert, a saját egészsége pedig visszafordíthatatlanul megromolhatott. A behozott tesztek darabszáma éppúgy érdektelen, mint ahogy a lélegeztetőgépek száma is az. Az orvosi protokoll betartása számítana – ha létezne ilyen. De máig sincs a COVID-ra kidolgozott eljárásrend, ami a megfelelő szakszemélyzet hiányát tovább súlyosbítja.

A KSH december elején elvégzett felmérése szerint Magyarországon 14,9 százalék szeretne oltást, 35,6 százalék viszont nem. Ennek mi lehet az oka akkor, amikor Magyarországon hagyományosan sohasem volt erős az oltásellenesség?

Ez a jelenség engem is nagyon meglepett, és nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy ez a szkepszis nem az oltásokkal vagy a tudományokkal kapcsolatos, hanem a kormány iránti bizalmatlanságot tükrözi. Amit nagyon is meg lehet érteni, amikor az igényeket a propagandaminisztérium méri fel, és nem a háziorvos. Nem szakmai kérdésként kezelik, hogy kinek, mikor, melyik oltást kell megkapnia, hanem az igények felmérésének ürügyén megint tisztán politikai kommunikációs manővereket láttunk. Rengeteg olyan embert ismerek, akik ezért nem regisztráltak azok közül sem, akik pedig arra készülnek, hogy beoltatják magukat. Az állami propaganda elleni tiltakozás a vakcinaszkepszis álarcában jelentkezik, ami viszont szerintem el fog múlni akkor, amikor a háziorvos irodájából telefonálnak, hogy lehet menni az oltásra.

A bizalmatlansághoz talán hozzájárul az a hír is, hogy háromezer önkéntest orosz vakcinával oltanak be Magyarországon, Gulyás miniszter pedig azzal biztat, hogy nemcsak az unióban is engedélyezett nyugati oltást kapunk majd, hanem kínait is.

Addig, ameddig a gyógyszerhatóság, az OGYÉI nem engedélyez egy oltást, Magyarországon csak olyan vakcinát lehet felhasználni, amit az európai gyógyszerügynökség jóváhagyott. Ez jelenleg a Pfizer–BioNTech oltása, majd a Moderna, és a londoni jóváhagyás után a brit AstraZeneca vakcina lehet. Az Európai Bizottság az utóbbi oltóanyagból kötötte le a legnagyobb mennyiséget, és realitása annak van, hogy az Európai Unión belül ez legyen a leggyakrabban alkalmazott oltóanyag, és ezt egészítse ki a Pfizer és a Moderna cég gyártmánya. A Pfizernek csak időbeli előnye van, minden más jellemzője hátrány, hiszen ezt a vakcinát mínusz 80 fokon kell szállítani, ami nagyon bonyolult logisztikai hátteret igényel. Az AstraZeneca oltása esetében nincsen ilyen feltétel, ami sokkal egyszerűbbé teszi a szállítását, tárolását, ha ezt végre engedélyezi az európai gyógyszerügynökség. Én kicsit felfújt dolognak tartom a rettegést az orosz és a kínai oltástól. Az oroszok eleve nem tudnak annyit gyártani, ami lehetővé tenné a vakcinájuk tömeges behozatalát, és teljesen világos, hogy a tesztelésben való magyar részvétel nem más, mint üres politikai propaganda. Amit a behozott orosz vakcinával végeznek, az nem oltás lesz, hanem harmadik fázisú gyógyszerkísérlet. Minden gyógyszer és minden oltás kipróbálásához szükség van önkéntesekre, nyilván akad majd, aki jó pénzért vállalkozik rá. Ami a kínai oltóanyagot illeti: ha az OGYÉI engedélyezi, akkor abban megbízhatunk. Csak épp abban nem hiszek, hogy ez az engedélyezési folyamat végigfut, ha rendelkezésre áll a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca vakcinája.

Akkor miért beszél a kínai oltóanyagról a Miniszterelnökséget vezető miniszter?

Ez megint csak politikai kommunikáció, hogy lássuk, hogy a keleti nyitás után milyen mély a magyar–kínai barátság, mekkora előnyöket hoz nekünk. Miközben már megint semmit sem hoz.

A miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy egy hétvégén mindenkit be tudnának oltani. Közben viszont az egyszerű influenzaoltást sem sikerült megszervezni, és decemberben kevesebb egészségügyis kapta meg a Pfizer vakcinát, mint amennyit lehetővé tett volna a rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiség. Kidolgozott, időarányos oltási tervet még mindig nem láttunk.

A miniszterelnök nyilatkozata arról, hogy mennyi ideig tart az oltás, csak a szokásos nagyotmondás, amivel nem is érdemes foglalkoznunk. Nagy kérdés, hogy a szükséges hatmillió oltást hogyan tudják beadni belátható időn belül a háziorvosok, hiszen már most is nagyon leterheltek, és általában csak egy asszisztensük van. Ez akkor is gigantikus feladat lesz, ha nem olyan vakcináról beszélünk, amelyet mínusz 80 fokon kell szállítani. Igazán nyugtalanító, hogy nálunk még egy alapos terv sem készült el, miközben az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, sőt az apró Izraelben is több mint egymillió embert már beoltottak. Mert az, hogy bejelentenek egy 10 elemből álló oltási sorrendet, még nagyon messze van az angol 25 (!) oldalas oltási tervtől. Egy egész ország beoltása roppant logisztikai feladat, hiszen nemcsak arról van szó, hogy van-e elég orvos, aki beadja, hanem hogy van-e elég ember is, aki az elosztással, a szállítással, az adminisztrációval foglalkozik. Aki a feladat ügyfélkapcsolati részét intézi, aki értesíti az embereket, számon tartja a lemondásokat, helyettük mást hív be. Nagy vizsga lesz, hogy mindezt mennyi idő alatt, milyen hatékonyan tudja megugrani az Orbán-kormány. És persze az is nagy kérdés, hogy a jelentkezők jelenlegi hatszázezres számát hogyan tornázza fel hatmillióra. Ez attól függ, hogy a magyar emberek mennyire bíznak a magyar kormányban. Mert ha a többséget nem sikerül meggyőzni, ez azt üzeni, hogy a bizalmatlanság nagyon mély. Aminek persze oka van.

Lantos Gabriella

Fotó: Merész Márton

A spanyolok arra készülnek, hogy listázzák azokat, akik elutasítják az oltást. Jó ötlet?

Erről szenvedélyes emberijogi viták folynak. A vakcinákkal kapcsolatban én nem lennék liberális. A kisgyerekek oltása is kötelező a saját érdekükben, meg a társadalom önvédelme érdekében, és ez nagyon helyes. A szülők pedig nem meditálnak azon, hogy emberijogi szempontból helyes-e oltani, ha a vakcinák megóvják a gyermeküket a himlőtől és a gyermekbénulástól. Én hajlanék arra, hogy az oltást kötelezővé kellene tenni, de nem tudom, hogy a magyar állam ennek képes-e megteremteni a feltételeit. A jelenlegi viszonyok között arra hajlok, hogy legalább azok számára mindenképpen legyen kötelező a vakcina beadása, akik szuperterjesztővé válhatnak. Megengedhetetlennek tartanám, hogy ne legyen beoltva egy pedagógus vagy egy orvos, aki folyamatosan emberek között van.

Az év utolsó hetében újabb központosító rendeletet hozott a kormány. A szakmai és pénzügyi irányítást az országos kórházi főigazgatóhoz rendelték, a kórházak vezetői csak ötmillió forintig vállalhatnak kötelezettséget. Ennek mi lehet a következménye?

Gyakorlatilag az egészségügyben is létrehozták a KLIK-et, ami az oktatásban már régen megbukott. Azt másfél évnyi káosz után fel kellett darabolni 57 kisebb egységre, mert a kréta beszerzéséről se tudott biztonságosan gondoskodni. Ennek is hasonló lesz a következménye.

Kivéve, hogy a krétahiányba nem hal bele senki.

Talán ebbe sem. Az orvosoknak persze nem fogják megtiltani, hogy gyógyítsanak. Aminek a tanúi vagyunk, az az orvosi és a politikai elit belharca, hogy eldőljön: végső soron ki irányít, ki intézi a beszerzéseket, ki ellenőrzi a szerződéskötéseket, tehát azt, hogy merre áramlik a profit. Amikor a szervezeti rendszer átalakítása a tét, akkor legkevésbé sem a gyógyításról van szó. Én nyugtalanítónak tartom a centralizáció ilyen mértékét, mert már megtapasztaltuk, hogy ez nem szokott működni. Azzal egyébként egyetértek, hogy centrumkórházakat kell létrehozni, és ezeknek kell a kisebb városi kórházakat alárendelni. Ez azonban nem jelentheti, hogy egy-egy kórházigazgatónak – aki esetenként 500-800 ezer ember gyógyításáért felel – ötmillió forintig adunk kötelezettségvállalási jogosítványt. Ez abszurd. Ez arról szól, hogy milyen mély a bizalmatlanság a kórházigazgatókkal szemben. Ha valakiben ennyire nem bíznak, arra ne bízzák rá azt sem, hogy százezrek legmagasabb szintű egészségügyi ellátását megszervezze. Akiben nem bíznak meg, azt le kell váltani. Ám annak, akit kineveznek, jogosítványokat kell adni, mert egyébként nem lesz képes arra, hogy ellássa a feladatát.

Az interjú a 168 óra hetilap 2021. január 7-i számában jelent meg.