Costa Concordia: megalapozatlan az eltűnt magyarról szóló bejelentés
A külügyi tárca szerint egyértelművé vált, hogy a Costa Concordia balesetében eltűnt magyar nőre vonatkozó bejelentés megalapozatlan.
Az olaszországi hajószerencsétlenséget követően a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala számos hozzátartozói bejelentést kapott magyar állampolgárokra vonatkozóan, akik a hajó személyzetének tagjaiként vagy utasokként tartózkodtak a zátonyra futott hajón. A közelmúltig egy kivétellel a hajón tartózkodott magyar állampolgárok sorsa tisztázódott – közölte honlapján délután a Külügyminisztérium.
A tárca szerint egyértelművé vált, hogy a Costa Concordia balesetében eltűnt magyar nőre vonatkozó bejelentés megalapozatlan, a bejelentést tevő személyről ugyanis kiderült, hogy visszaél egy három éve halott személy adataival. Erről a római magyar nagykövetség tájékoztatta a kerestetést végző olasz hatóságokat is.
Gabrielli egyéb információk hiányában korábban potyautasoknak nevezte a Costa Concordiáról eltűnt, de az utaslistán nem szereplő személyeket
A Külügyminisztérium közölte, haladéktalanul intézkedik a bejelentés körülményeinek, hátterének alapos kivizsgálása, indokolt esetben büntető feljelentés megtétele érdekében.
A Costa Concordia január 13-án futott zátonyra a fedélzetén 4229 utassal. A helyszínen eddig nyolc halálos áldozatot azonosítottak, sokakat eltűntként keresnek.