Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2014. január 14., 11:40

Már harmadszor szakad meg a telefonbeszélgetés. Eleinte mindig csak szakadozik, majd kattog, végül süket. Talán lehallgatnak bennünket – ugrik be. Persze gyanítom, az én megfigyelésemre aligha pazarolná drága idejét az államvédelem, viszont az adóhivatal korifeusainak vagy a legfelesőbb politikai vezetőknek alaposan befűtő egykori adókoordinátor Horváth András bizalmas beszélgetései már megérnek némi erőfeszítést.

2014. január 14., 11:01

A politikusi pálya végén az ember nem cselez, beszélhet akár nyíltan is. Ma már világos, mit kellett volna tenni akkor, hol siklott ki az ígéretes pálya. Sorozatunk következő megszólalója Gógl Árpád, a Fidesz egykori országgyűlési képviselője, egészségügyi miniszter.

2014. január 14., 10:29

Április közepére fejeződhetnek be a parlamenti ülésterem átalakítási munkálatai. Az Országgyűlés Hivatala mintegy 9,5 millió forint értékben kötött szerződést az ülésterem átalakításának megtervezésére.

2014. január 13., 20:44

December végén 70 millió forintért elárverezték a Szilágyi Erzsébet fasori egykori MDF-székházat, a párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) vezetője szerint azonban nem kell kiköltözniük, mert bíróságon támadták meg a végrehajtást, és vitatják a milliós tartozások jogosságát is – olvasható az Origo internetes híroldal hétfői cikkében.

2014. január 13., 19:22

Távirányítású vagy időzített bomba robbanhatott a CIB Bank fiókjának előterében hétfő hajnalban. Állítólag komoly bombafenyegetést korábban nem kaptak a bankok, az elkövetés pedig arra utal, hogy a robbantó nem akarta, hogy bárki megsérüljön. A környéken hét bankfiók sorakozik egymás mellett, elég sok a térfigyelő kamera. Ezek segítségével juthatnak el a rendőrök az elkövetőhöz. A jelenlegi információk szerint egy motorost keresnek.

2014. január 13., 14:48

A jövő hét végén, január 25-én és 26-án tartja kétnapos budapesti kongresszusát az LMP, amelyen véglegesítik a párt országos listáján szereplő első harminc jelölt sorrendjét és bemutatják a 106 egyéni körzet indulóit is – mondta Schiffer András hétfőn az MTI-nek.

2014. január 13., 11:05

A politikusi pályavégén az ember nem cselez, beszélhet akár nyíltan is. Ma már világos, mit kellett volna tenni akkor, hol siklott ki az ígéretes pálya. Sorozatunk következő megszólalója, Béki Gabriella, az SZDSZ egyik alapító tagja, 2010-ig országgyűlési képviselője. Elsősorban az egészségügy és a szociálpolitika volt a szakterülete. Számvetésében a 168ora.hu-nak elmondta: pártja annak idején egyre inkább elszakadt a lecsúszó társadalmi rétegektől: „Nem vettük figyelembe, hogy akik teljes létbizonytalanságban élnek, azoknak az elvi szabadság semmit nem jelent.” SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja

2014. január 13., 10:09

2014. január 13., 08:54

Valamit elhelyeztek a bankfiók épületénél, de azt, hogy ez bombát tartalmazó levél, csomag, vagy táska volt, egyelőre nem tudni, jelentette a 168 Óra munkatársa a Lehel utcából. Jelenleg teljes erővel folyik a nyomozás, a helyszínen a Nemzeti nyomozóiroda és a rendőrség emberei is dolgoznak. A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra 18 perckor a bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt, a Béke tér és a Róbert Károly körút között az utat teljes szélességében lezárták.

2014. január 13., 07:58

Drága mulatság lehet az országgyűlési választás, s „kamupártokhoz" is kerülhetnek az adóforintjaink. Az eddiginél ugyanis könnyebben szerezhető támogatás, így olyanok is rajthoz állhatnak, akik csak a közpénzt markolnák fel.