Béki Gabriella: Illúziók nélkül nem érdemes politizálni

– Amikor az interjú időpontját egyeztettük, azt mondta: már nincs szüksége naptárra...

– Nagyon szerettem a képviselői munkámmal járó pörgést. A nap 24 órája kevés volt a feladatokhoz. Most csend van körülöttem, lelassult, az életem. Pedig még sok az energiám. Éppen 2010-ben töltöttem be a hatvanadikat: a választások után rögtön nyugdíjba mentem. Elveszítettem azt a politikai közösséget, amelyhez húsz évig tartoztam. Ráadásul ugyanabban az évben meghalt az anyukám is. Úgyhogy 2010 számomra – szó szerint – gyászév volt. Nehéz lelkileg feldolgozni.

– Volt, aki segített?

– Elsősorban a férjem. Ő mindig, mindenben mellettem állt. Politikusi pályámat sem tudtam volna nélküle végigcsinálni. Főleg egészségügyi és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkoztam, s a férjem is szociális területen dolgozik. A szakmai problémákat is meg tudtam vele beszélni. Emellett háromszoros nagymama vagyok. Mindazt, amit a folytonos időhiány miatt a két fiamnak nem tudtam megadni, most az unokáimmal igyekszem pótolni. Ami rengeteg örömet ad.

– Az emberek azt gondolják, a politikusok mind korruptak és dúsgazdagok.

– Ezek legendák, nem mindeni a pénzre hajt. Én például sosem értettem a vagyonszerzéshez. Egy kis panellakásunk van Kispesten és egy kis vályogházunk falun. Férjemmel ott töltjük a legtöbb időt. Hatvanon túl lettem háziasszony, megtanultam főzni, kertészkedni.

– A politika már nem is érdekli?

– Dehogynem. Erről nem lehet leszokni. Rendszeresen nézem a parlamenti közvetítéseket, és olykor nehezen bírom ki, hogy nem szólhatok hozzá a vitákhoz. De sokszor örülök is annak, hogy már nem vagyok ott. Rengeteget romlott a parlament színvonala az elmúlt négy évben. Nemcsak a hangnem és a stílus durvult. A mi időszakunkra is el lehetett mondani, hogy sokszor törvénygyárként működtünk, úgy születtek a jogszabály módosítások, hogy nem hagytunk elegendő időt a vitára. De ma ez lett a főszabály. A parlamentarizmus alapjai kérdőjeleződtek meg.

– Mikor járt a Parlamentben utoljára?

– Csak az énekkari próbákra megyek be. Több mint tíz éve énekelek az Országház kórusában. Legtöbb kórustagunk egykori szocialista és szabaddemokrata képviselőnők. Velük gyakrabban találkozom, mint a volt pártársaimmal.

– Az egykori szabad demokraták közül akad, aki riporter lett, más kutatóintézetet vezet vagy egyetemen oktat. Ön miért vonult ennyire vissza?

– Kényszerből. Azzal már a 2010-es választások előtt tisztában voltam, hogy az SZDSZ nem jut be a Parlamentbe. Túlságosan szétesett volt már a párt, és az MDF-fel kötött választási szövetség sikerében sem bíztam. Felkészültem rá, hogy vége a képviselőpályámnak. De bíztam abban, hogy a húsz év alatt megszerzett tapasztalataimat hasznosíthatom valahol. Szükség lesz rám esetleg főiskolai óraadóként vagy tanácsadóként. Ám sehova sem hívtak. S mivel láttam, hogy még a frakciónk mellett dolgozó fiatal jogászoknak sincs munkájuk, azt gondoltam: ha ők ilyen súlyos egzisztenciális gondokkal küzdenek, én, aki legalább nyugdíjat kapok, nem kilincselhetek. A választási bukásunk után az is kiderült: a kapcsolati tőke, amiről azt hittem, ér valamit, semmit nem jelent. Szívesen dolgoztam volna civil szervezetnél is. Több alapítvánnyal kapcsolatban is álltam. Egyiknek én voltam az elnöke.

– És elnökként nem tudott önmagának munkát adni?

– A „Munkanélküliség helyett vállalkozást” alapítványt húsz éven át működtette a főváros. Hátrányos helyzetűeknek – állami gondozottaknak, romáknak, megváltozott munkaképességűeknek – nyújtottunk segítséget, hogy önálló életet kezdhessenek, saját vállalkozást indíthassanak. A Fidesz is azt hangoztatja: segély helyett munkát kell adni az embereknek. Csakhogy amikor a választások után ők kerültek többségbe a fővárosi képviselőtestületben, az alapítvány támogatását nullára csökkentették.

– Annyira sokba került a finanszírozásuk?

– Ugyan! Évi hat millió forintba, ami aprópénz a fővárosi büdzsébe. S ezért évente 30-40 rászorulónak és a családjaiknak adtuk meg az újrakezdés esélyét. Többször elmondtam a fideszes képviselőknek: ha velem van bajuk, lemondok az elnökségről, csak hagyják létezni a szervezetet. De nem cseréltek le. Inkább az egész alapítványt megszüntették jogilag is.

– A volt SZDSZ-es vezetők közül többen liberális utódpártokat alapítottak, mások a DK-hoz vagy az Együtt 2014-hez csatlakoztak. Önt sehová nem hívták?

– De, több párthoz is. Csak nem mentem. Az élet nagy ajándékának tartom, hogy az SZDSZ egyik alapítójaként részese lehettem a rendszerváltásnak. Minden erőmet, tudásomat a politikába fektettem. Ám ennyi év alatt túl sokat tapasztaltam ahhoz, hogy elveszítsem az illúziómat. Anélkül pedig nem érdemes csinálni. Nem tudnék párttag lenni karriervágyból.

– Egyik demokratikus ellenzéki szervezet sem lelkesíti igazán?

– Számomra mindegyik túl heterogén. Már átéltem korábban, hogy egyetlen párton belül is milyen komoly ellentétek lehetnek. Egy-egy sikeres választás után, amikor az SZDSZ is kormányra jutott, özönlöttek hozzánk olyan emberek, akiknek közük nem volt ahhoz a világnézethez, értékrendhez, amelyet képviseltünk. Helyezkedni akartak, a hatalom közelébe kerülni.

– Voltaképp milyen irányzat vonzaná?

– Az SZDSZ eredeti szellemiségével abszolút azonosulni tudtam: a szabadságot és a szolidaritást egyaránt fontosnak tartottuk. A szabad versenyt hirdettük, ugyanakkor azt is: nem lehet magukra hagyni azokat, akik a versenyben lemaradnak, és a peremre szorulnak. Mára milliók váltak munkanélkülivé, szegényedtek el. Nem vettük figyelembe, hogy akik teljes létbizonytalanságban élnek, azoknak az elvi szabadság semmit nem jelent. Mi, liberálisok súlyos csapásként éljük meg, hogy a Fidesz elveszi szabadságjogainkat. Az emberek többsége azonban nem háborog ezért.

– Sőt, a liberalizmus szitokszó lett.

– Sokan, sokat tettek azért, hogy így legyen. A párton belül éles vitáink voltak, és én gyakran kisebbségbe szorultam a véleményemmel. Például, amikor adócsökkentést terveztük, azt javasoltam: ne a felső adókulcsot csökkentsük két százalékkal. Ezt a leggazdagabbak meg sem éreznék. Viszont, ha a legalsó adósávot szélesítjük fölfelé, azzal valóban könnyíthetnénk a legnehezebben élők helyzetén. Leszavaztak. Hiába voltam vezetőségi tag, nem voltam elég erős ahhoz, hogy az SZDSZ irányát érdemben befolyásolni tudjam. Ez is visszatart attól, hogy ma megint aktívan politizáljak. Ugyanakkor megdöbbent, hogy az Orbán-kormány romló gazdasági helyzetben is megtartotta, sőt erősíti szavazótáborát. Megtalálták azt a politikai ellenszert, amivel kárpótolni tudják híveiket: s ez a nemzeti öntudat és büszkeség erősítése.

– Sokszor felrótták: a hazai liberálisoknak nem fontos a nemzetpolitika.

– Miközben a Fidesz gőzerővel építette ki kapcsolatait a határon túliakkal, nálunk ez a kérdés is zárójelbe került. Annak idején, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson én igennel szavaztam, s a pártomban is azt képviseltem: támogassuk a kettős állampolgárságot. Már csak azért is, mert az SZDSZ 1989-es alapító „kék könyvében” ez is az alapvető célkitűzések között szerepelt. Sok erdélyi rokonom van, tudom, nekik mennyire fontos a magyarságuk, a kultúrájuk ápolása. Nem lehet nekik azt üzenni, hogy nincs rátok szükségünk. A kettős állampolgárságot meg lehetett volna adni úgyis, hogy szavazati jogot csak azok kaphassanak, akik itt élnek.

– Ön 2009-ben azt sem támogatta, hogy Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök. Ezért mondott le akkor az SZDSZ ügyvezetői tisztségéről – többek közt Gulyás Józseffel együtt. Aki viszont most a Bajnai vezette Együtt 2014 elnökségi tagja. Különös fordulatok, nem?

– Azért elleneztem Bajnai megválasztását, mert úgy gondoltam: Gyurcsány Ferenc lemondása után független szakértői kormány kellene. Bajnai pedig előzőleg az MSZP minisztere volt. Aztán elismertem, hogy Bajnai Gordon a vártnál jobban kormányzott. Higgadt politikai stílusa jót tett az országnak.

– Sokak az Együtt 2014-et az új SZDSZ-nek tekintik.

– A DK-nál is több egykori SZDSZ-es van. Egyébként nem tartom helyesnek, hogy a demokratikus ellenzéki pártok ennyire elutasítóak Gyurcsánnyal. Ő a nulláról felépített egy pártot, amely valószínűleg önállóan is bejutna a parlamentbe. Gyurcsány még mindig a legkarizmatikusabb ellenzéki vezető.

– De lehetnek korszakváltók azok, akik a korábbi balliberális kormányok meghatározó személyiségei voltak? A liberálisok között sem jelentek meg új arcok.

– Voltak nálunk tehetséges fiatalok, ám 2010 után ők is felhagytak a pártpolitizálással. Viszont előttük még ott a jövő, később is aktivizálhatják magukat a közéletben. Tragikusnak azt látom, hogy komoly társadalmi támogatottságot kapnak a Jobbik kirekesztő, bűnbakkereső nézetei. De a Fidesz is szinte bűnözőként kezeli a romákat vagy a hajléktalanokat. Attól tartok, ha Orbánék a 2014-es választáson nem szereznek abszolút többséget, a hatalomért a Jobbikkal is szövetkeznének. Ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.

– És a legjobb mi lenne?

– Ha Orbán Viktor támogatottsága erodálódna. Ha a jobboldalai szavazók is végiggondolnák, hová jutott a magyar demokrácia az elmúlt négy év alatt. És milyen veszélyt jelentene, ha ez a hatalom még inkább megerősödne.