Címlapon hozta a The New York Times nemzetközi kiadása az Origo fideszes elfoglalásának történetét
Honlapja és vasárnapi amerikai kiadása után a nemzetközi kiadásában is címlapon, elrettentő példaként állítja olvasói elé az amerikai The New York Times cikke az Origo 2014-es kormánypárti megszállásának történetét, amellyel azt a nemzetközi folyamatot kívánták illusztrálni, hogy a demokratikusnak tekintett országokban világszerte megkérdőjelezik a sajtószabadság létjogosultságát.
Bár kétségtelen, hogy a patinás amerikai napilap több mint négy évet késett az Origo-sztori megírásával (a cikkből kimaradt a legújabb fejlemény, vagyis hogy az Origo a Fidesz gigantikus médialapítványába olvad), valamint nem említi a Népszabadság 2016-os, valamint a Magyar Nemzet 2018-as bezárását, de alighanem világhírűvé tette és örök emléket állít a magyar sajtószabadság fokozatos leépülésének.

A NYT online felületén már hat nappal ezelőtt megjelent cikk a részletekbe menően leírja az Origo történetét, és leginkább azt emeli ki belőle, hogy a felszínen minden törvényesen zajlott. A hírportált birtokló német multicég, magyarországi leányvállalatán, a Magyar Telekomon keresztül könnyen megszabadult a számára veszteséget termelő kiadótól, és egyáltalán nem érdekelte a vevő kiléte. Cserébe viszont azóta is hatalmas kormányzati megrendeléseket kap.
A NYT írása azt is megemlíti, hogy az Origo újságíróit nem fenyegették meg, nem üldözték az állami hatóságok. Amikor a New Wave Media Kft. megvásárolta 2016-ban a hírportál kiadóját, nem zajlottak le tömeges kirúgások, viszont megkezdődött a lopakodó cenzúra. Ennek hatására az Origo újságírói tömegesen mondtak fel, azonban pótlásukra hamar megérkeztek a kormánypárti propaganda megjelenését csendben elfogadó médiamunkások.
Az Origo ráadásul rengeteg állami hirdetést kapott, így üzletileg is fenntarthatónak bizonyult. A hírportál kiadója 2017-ben a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György fiához, Matolcsy Ádámhoz került. Onnantól pedig a legdurvább propagandakiadvánnyá züllött az egykor mértékadó, független hírportál.