Cikkünk nyomán
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A 168 Óra online 2011. február 19-én tette közzé, „Földspekuláció a Zsámbéki-medencében” címmel, és „A Fidesz értékes termőföldet játszik át egy befektetőnek” alcímmel Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő nyilatkozatának szerkesztett változatát.
A Talentis Group Zrt. Jogi képviseletében eljárva a fenti cikkel kapcsolatban az Smtv. 12. §-a alapján helyreigazítási eljárást kezdeményezek, mert a Talentis Group Zrt. Álláspontja szerint a közölt nyilatkozat több szempontból is valótlant állít, illetve híresztel.
Ezek megjelölését, illetve a valóságnak megfelelő tényeket a Talentis Group Zrt. Alábbi helyreigazító közleménye tartalmazza:
„A TALENTIS GROUP VISSZAUTASÍTJA GŐGÖS ZOLTÁN ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ MEGALAPOZATLAN VÁDASKODÁSÁT”
Ellentétben a nyilatkozatban sugallt állítással, a Talentis Group a Talentis Program elindítása óta eltelt 8 év alatt soha egyetlen politikai párttal, vagy politikai csoportosulással nem épített ki különleges kapcsolatokat, és ne is kereste ilyen kapcsolatok kiépítésének a lehetőségét.
Kereste viszont a kapcsolatot a Magyar Köztársaság mindenkori felelős kormányaival, hiszen a Talentis Group egy olyan egyedi, a világ több részén már sikeres programot szeretne megvalósítani a Zsámbéki-medencében, amely képes felvenni a versenyt a régió nagy szellemi központjaival, és a legmagasabb színvonalon segíti azoknak a cégeknek a munkáját, melyek jövőjüket a világszínvonalú kutatási eredmények, a magasan kvalifikált munkaerő és a gyors tudástranszfer alkalmazására építik fel.
Mivel a térségben már jelenleg is megvalósuló ingatlanfejlesztések során különleges figyelmet kapnak az olyan modern, komplex tudásközpontok, ahol a tehetségeket a korszerű képzésen, oktatáson túl lehetőségként, „tőkeként” kezelik, és amely a legnagyobb hozzáadott értéket képviseli nemcsak egy-egy gazdasági társaság, de az egész ország fejlődése szempontjából is, a Talentis Group azt gondolta, hogy ez a program számíthat a mindenkori kormányok figyelmére, és együttműködést ajánlott a megvalósításban.
A Talentis Group visszautasítja azt is, hogy az általa megvalósítani kívánt program bármilyen módon összefüggésbe hozható lenne az un. „sukorói fejlesztéssel”.
Nemcsak azért, mert egy kaszinó projektben és egy tudásközpont létrehozásában kevés közös elem van, hanem azért is, mert amíg a „sukorói fejlesztésről”, és abban a Kormány szerepéről csak utólag értesült az ország közvéleménye, addig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal tervezett együttműködést a felek már a szándék kialakulása pillanatában nyilvánosságra hozták, mint ahogy szándékukban áll tájékoztatni a nyilvánosságot azokról a konkrét lépésekről is, amelyek megtételére a felek – alapos jogi és gazdasági vizsgálatot követően – majd a közeli jövőben lehetőséget látnak.
Az pedig, hogy: „A kormány ezzel a döntésével kijátszaná a földtörvényt, és egy tőkés társaság kezére juttatna több ezer hektár kiváló minőségű termőföldet” most is és a jövőben is jogi képtelenség, mert a termőföld tulajdonjogára vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé gazdasági társaságok részére, hogy akár egy hektár termőföld tulajdonjogát is megszerezzék.”
Budapest, 2011. február 22.
Tisztelettel:
Dr. Óvári Győző
ügyvéd