Chikán Attila: Sokkal szerényebbnek kellett volna lenni

A befektetői bizalom helyreállításához elsősorban hihető ígéreteket kell tennie a mindenkori hatalomnak – mondta Chikán Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

2013. február 22., 05:35

„Az hiszem, hogy a Fidesz-kormány egyik komoly hibája volt ebben a periódusban, hogy amikor hatalomra került 2010-ben, teljesíthetetlen ígéretekkel állt elő” –

mondtaaz első Orbán-kormány első gazdasági minisztere.

Az egymillió új munkahely ígérete, a társadalom bizonyos rétegeinek megmentését hangoztató politika azt sugallta, hogy a kormány olyan értelemben a helyén van, hogy az emberek érdekét képviseli, és ennek eredményei lesznek. Mindezt olyankor, amikor a kormány nagyon nehéz helyzetben volt, mert nagyon nehéz gazdasági helyzetet örökölt. Nem állítom, hogy ki kellett volna állni, és churchilli „vért és könnyeket ígérek” mondással kezdeni a kormányzást, de sokkal szerényebbnek kellett volna lenni – mondta Chikán Attila.

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülését követően megjelent cikkére hivatkozva a szakember hangsúlyozta, hogy a politikának nem szabad túl sokat ígérni, mert ezeket nem lehet teljesíteni. „Reálisnak kell lenni. A politikának el kell hinnie, hogy az emberek értelmesek, és hogy látják a helyzetet, és nem gondolják azt, hogy egy kormány hivatalba kerülése egy csapásra megváltoztatja a helyzetüket.”